Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1911

54 nek szélén állott. Kezéből kicsavarva már 10—12 év óta a szabadságért felemelt kard, alkotmányában eltiporva, megsemmisítve, de már ébredezett és jobb jövő reményében kezdett élni. Ha arra gondolok, hogy a nemzet 12 esztendőt a szabadságharc után hogyan élt át és hogyan törekedett átlépni egy jobb jövőbe, mily eszközöket ragadott meg, hogy fiait megmentse a kétségbeesés szélén, akkor tudom értékelni azokat a lelkes vállalkozásokat a középiskolák falain belül, ahol az újjászületés nagyszerű munkája végbement a nyelvkultusznak életmentő hivatása által. Ez volt a reakció a magyar alkotmány megsemmisülése alkalmával. Mert érezte a nemzet, amikor kissé szabadabb lett a lélekzete, hogy ha élni akar, először az ifjúságot kell sorompóba állítani, lelkében felszítani az érzelmeket, melyek a nemzeti jog létfennmaradásának titkát revelálták. Mert az önképzőkörök nemcsak stilusgyakorló intézmények voltak, hanem egy nagy nemzeti titok revelációi. Az volt ugyanis a felfogás, hogy az ifjúságba kell beleoltani a hitet a nemzet jövőjébe, az ő lelkéből kifakasztani a nemzeti erő forrásait. Az ifjúság szívében kell fáklyát gyújtani, hogy tisztán lássa az eszméket, melyek a honfenntartásnak alapjai és biztosítékai. így kell felfogni az önképzőkörök által kitűzött nyelvkultuszt. Ötven esztendő nagy idő egy nemzet életében. És ha visszatekintünk azokra a várakozásokra, melyek az önképzőkörhöz fűződnek, a nemzet maga megnyugvással nézheti ifjúságának fejlődését, mert 50 év alatt sok derék ember nevelődött úgy Pécsett, mint az egész magyar hazában, akik bevonultak a nemes táborba, melynek feladata volt a nyelvet művelni, a tudományt szolgálni és a hazai művelődést fejleszteni. Ezért a pécsi főgimnázium nagy rokonszenvvel és büszkeséggel kisérte az önképzőköri működést és most boldogok vagyunk, hogy ifjuságunk beváltotta a reményeket, melyeket az alapítók hozzá fűztek. Ha pedig a mai viszonyokra reflektálunk, semmivel sem örömteljesebb és tisztább a magyar haza égboltja, mint egykor. Ma, midőn a nemzet félti múltját, félti a nemzeti és államfentartó intézményeit, félti azzal a mohó, rendszertelen újításvággyal szemben, mely nemcsak a levegőben, de bent az emberek lelkében is él. Ezért e törekvéssel szemben is helyén van, hogy az önképzőkörökben működő ifjúság érezze — mint a vezetőelnök kijelentette —, hogy mi vár rá, mikor azon az „aranyhidon" átmegy az életbe. Hogy tudja azt, hogy vele és általa kell megmenteni a nemzeti hagyományokat, melyek a a nemzet fenntartó gerincei. Ilyen a nemzeti szellem is, ilyenek a vallási eszmék és intézmények, melyeken kulturánk nyugszik.