Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1911

30 hogy a bizalmas érintkezés veszedelmes minden nagyságra nézve, mert meghitt társaságban nehéz a méltóságot és tekintélyt megőrizni. Egy alkalommal a rendtagokkal való bizalmas érintkezése szemet szúrt egy ridegebb felfogású főpapnak. „Apátur nagyon közel ereszti magához szerzeteseit" mondotta neki. „Sohasem bántam még meg, méltóságos uram" válaszolta a jóságos apát. Ugyanez a jóságos lelkület nyilatkozott meg beszédében és cselekvésében még idegenekkel szemben is. Akivel csak egyszer érintkezett, azt szeretetreméltó modorával feltétlenül megnyerte. Szószerínt ráillettek Tacitus szavai, amelyekkel Agricolát dicséri: „A jó embert könnyen kinézte belőle bárki, a kiválót szívesen". Egyéniségének lebilincselő varázsával igen sok jóakaratot biztosított nemcsak maga, hanem elsősorban — mert erre törekedett mindig — rendje számára. „Könnyű a zirczi apátnak — mondotta egyszer egy nagytekintélyű rendfőnök — igen sok jó embere van a nagyúrak között." Igaza volt. Jó emberei segítségével rendjének igen sok oly életbevágó fontosságú ügyét vihette dűlőre, amelyhez szinte a siker reménye nélkül fogott. „A jóság az emberi szív alaperénye, a többi mind rátámaszkodik. Magában véve még nem minden, de kezdete mindennek", mondja egy szellemes francia író. Vajda Ödön lelkületének alaptulajdonsága volt a jóság, de nem járt ezzel együtt az a szellemi egyszerűség, az a naivságig menő hiszékenység, amely miatt igen sok jó ember csak ártalmára van az ügynek, melyet szolgálnia kellene. Az ő jósága mérhetetlen hasznára vált rendjének, de ezzel együtt a magyar nemzeti művelődés ügyének is, amely legderekabb munkásai közé számítja. Igaz, hogy életének legnagyobb keserűségei, legterhesebb megpróbáltatásai is szívének jóságából fakadtak, mikor legjobb szándékait félreértették, vagy mikor mindenkinek kedvére szeretett volna tenni, de az ellentétes érdekeket, kívánságokat összeegyeztetni nem tudta. Sajnos, hogy egyszer csak a legjobb szívnek is utolsót kell dobbannia, a leghasznosabb életnek is véget vet a halál. Vajda Ödön is lerótta már adóját a mulandóságnak : aki itt késő öregségéig nem akart pihenni, 1911. július hó 9-én megtért az örök pihenés hónába, ahol bizonyára az Ür maga lett jutalma imádsággal megszentelt munkásságának. Rendjének tagjai — bár azóta már új szerető atyával vigasztalta meg árvaságukat a Midenható — fiúi hálás szeretettel őrzik és áldják emlékezetét, mert tudják, érzik és vallják, hogy szívének minden dobbanása az övék volt. Nyugodjék békében ! Madarász Flóris, dr.