Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1911

16 szeretettel nevelt bennünket, módot nyújtva számtalanszor arra, hogy lelkünk művelése, szívünk nemesítése mellett ifjúsági örömökben is legyen részünk s kedélyünk ruganyos maradjon", írja róla egyik tanítványa.

1 Nem szeretett sokat beszélni, de egy-egy kellő időben elejtett megjegyzése elég volt arra, hogy a dicsőség, vagy a szégyenkezés pírját kigyújtsa a diák arcán. Akit megbüntetett, azzal beláttatta hibáját s az zúgolódás nélkül ülte le esetleg a félnapot a carcerben, abban a tudatban, hogy megérdemelte. Persze e részben Vajda Ödön még sokkal jobb helyzetben volt, mint a mai nemzedék nevelői. Akkor még nem mentek ritkaság-számba a szigorú mesterhez is szeretettel vonzódó, szavára esküvő tanítványok. A tekintély tiszteletének kora, legalább az iskola falai között, még nem kezdett lejárni s az ifjúságot megmételyező modern eszmeáramlatok nem nehezítették még meg a jellemeket formáló munkát. Voltak tanítványai között olyanok is, akikre nézve a szülőket is pótolnia kellett. Az ilyenek azután már mint meglett emberek is mindig többet láttak benne volt tanárjoknál. Egy jó barátja 1859-ben éjjel zörgetett be hozzá. „Nekem menekülnöm kell — mondotta, — A politikai láthatár viharossá lett, engem üldöznek. Légy apja helyettem a fiamnak; neveld fel őt, az Isten meg fog érte áldani." És ő megfelelt barátja várakozásának. Gondjaiba vette a fiút, figyelemmel kisérte minden lépését, viselkedését az iskolán belül és kivül. Vele tanult, vele tette meg mindennapi sétáját. Aggódó szeretettel óvta testét-lelkét minden káros befolyástól, szívén viselte ügyét az érettségi vizsgálat után is mindaddig, míg mint tanulmányait végzett fiatalembert szabad szárnyra bocsáthatta.

2 Egy másik, teljesen gondjaira maradt testvérpár is szintén az ő őrző szemei előtt, atyai szívének melengetése mellett serdült fel, hogy ezután az élet minden vihara, gondjai és örömei között a hála könyeivel áldozzon emlékének.

3 Az iskola falain messze túlterjedő szerető gondoskodásából, érdeklődéséből azonban azok is bőségesen kivehették részöket, akik szerencsésebb körülmények között élvén, nem voltak annyira rászorulva. Nem felejtette el soha azokat, akik kezei alól kikerülvén, magokkal vitték az életbe az ő emlékével együtt a becsületes munka szeretetét. Az egyikhez például, aki később apáttá való megválasztatása alkalmából üdvözletével kereste fel, ezen jellemző sorokat írja : „Nem mosódott el lelkemben az édes együttlét emléke ; ezt ön 1 Sümegi Kálmán „Foszlányok" 60. 1. (Szeged. A Dugonics-Társaság kiadása.) 2 Reé István, székesfehérvári ny. rendőrfőkapitány közlése. :

i A már elhunyt jeles tollú hírlapíró, Sümegi (azelőtt Czopf) Kálmán közlése.