Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1911

ÖDÖN. VAJDA ÖDÖN. (18341911.) GY ÉVVEL EZELŐTT a magyar ciszterci rend négy főgimnáziumának Értesítői a bevégzett iskolai évről szóló jelentésükben még beszámolhattak kegyuroknak, Vajda Ödön zirci apátnak, látogatásáról és ezzel kapcsolatban arról a szerető gondoskodásról, mellyel az intézet szellemi és anyagi ügyeit felkarolta. Ez a húsz éven át megmegújuló beszámolás az ő nevével kapcsolatban utoljára került akkor az intézeti krónikába. Mert alighogy pihenőre tért tanár és diák, s a szellemi munkásság egy esztendejének, de meg egy lezáruló küzdelmes gazdasági évnek eredményeivel számot vethetett a hűséges sáfár, a mindenek Ura, aki kegyelmének bőségét éreztette vele, mikor megsokasította feje felett az évek számát és hosszú időn át épségben tartotta szellemi és testi erejét, végre megelégelte sok törődését s őt is pihenésre szólította. Az öreg, jóságos lelkű és bölcs apátúr úgy távozott el szerető fiai köréből, ahogy ő maga kívánta: „usque ad extremum halitum" (amint szokta volt mondani) szolgálhatta rendjének ügyét, amely hosszú életének minden percét lefoglalta. Nem hallgatva az érette aggódok tanácsára, roskadozó léptekkel megtette még utolsó napján is az utat betegágyától az íróasztalig, hogy számadások vizsgálásába merülve, foglalkozzék szerzetesfiainak anyagi érdekeivel. Ezek már nagyobbrészt a munka után édes nyugovás napjait élvezték, amikor megdöbbentette őket a hir, hogy apátjok munkás kezéből kiesett a toll és az a szív, amely oly nagy szeretettel zárta őket magába, megszűnt dobogni. Annál megdöbbentőbb volt, mert ezúttal igazán váratlanul jött. A körülményekkel mindig bölcsen számoló öreg ember, aki annyiszor szokta emlegetni: ,,a fiatal meghalhat, de az öregnek meg kell halnia"; aki, mikor egy-egy kisebb szerzetes-családját elhagyta, legtöbbször úgy búcsúzott, mintha búcsuzása mindörökre szólna: épen ebben az évben