Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1908
Tanulságosabb fejezetek a természettudományok köréből
Ezen őszinte szó mellett érdekes Darwin egyik jeles tanítványának, Weismann, freiburgi egyetemi tanárnak szinte megdöbbentő vallomása. 0 elfogadja a természeti kiválogatódás elvét, mert kénytelen vele. »Mi elfogadjuk a természeti kiválasztást, nem azért, mintha folyamatát minden részleteiben be tudnók bizonyítani, sem azért, mivel több-kevesebb nehézséggel el tudjuk képzelni, hanem egyszerűen azért, mert kénytelenek vagyunk elfogadni, vagyis mivel ez az egyedüli lehetséges magyarázat, melyet fölfogni birunk. Kénytelenek vagyunk a természeti kiválást elfogadni az átalakulások elvéül, mert minden más látszólagos magyarázat cserben hagy bennünket, és elképzelhetetlen, hogy a szervezetek alkalmazkodásának megmagyarázására más magyarázat is létezhessék anélkül, hogy föl ne tételeznők valami öntudatos akaratnak a segítségét«. (Term. tud. Közi. 1894. 385. I.) 1 Ez az őszinte vallomás elégséges bizonyítéka bár annak, »hogy a természeti kiválás hipotézise nem tartalmazza a fejlődés igazi teóriáját, ha ugyan egyáltalában van fejlődés a biológiában« (Term. tud. Közi. 1894. 589. 1.), mégis megemlítjük azt az ismert, ez ideig meg nem cáfolt ellenvetést is, hogy t. i. az evolúció-elmélet által tanított lassú fejlődésre a Föld életében nincs elég idő. »Lord Kelvin a szerves élet korának határát 100 millió évre szabta, Fait tanár tízszerte fukarabb. Ha elgondoljuk azt a távolságot, melyen keresztül Darwin bennünket az őstenger kocsonyaszerű medúzájától a mai emberig vezet; ha elgondoljuk, hogy az a bámulatos változás, mely arra szükséges, hogy egyik alak a másikká alakuljon át, a nemzedékek egész sorozatán megy végbe, midőn minden alak csak valami csekélységben különbözik elődjétől; s ha elgondoljuk, hogy ezek az egymásra következő változások oly csekélységek, hogy a történelmi idők óta — mondjunk 3000 évet — akár az embert, akár a legismertebb állatokat vagy növényeket vegyük szemügyre, ebben az irányban nem tapasztalunk egyetlen egy lépésnyi észrevehető változást sem : meg kell engednünk, hogy e változások hosszú láncolata részére, amelynek legkisebb láncszeme is hosszabb, mint az emberi feljegyzések kora, a biológusok részéről nem túlzott követelés, ha a roppant haladás véghezvitelére legkevesebb száz és száz millió évet kívánnak. Persze, ha a matematikusoknak van igazuk, akkor a biológusok nem kaphatják meg azt, amit kívánnak . . . Addig azonban, míg e vita nincs eldöntve, a laikus felfogásnak megbocsájtható, ha Darwin iskolájának messzebbmenő 1 Ezen nyilatkozat súlya öregbedik, ha meggondoljuk azt, hogy Weismann a szerzett tulajdonságok átöröklését határozottan tagadja, míg Darwin átöröklésüket rendesnek, elmaradásukat rendellenesnek tartotta. Ma már bizonyos, hogy Darwin tévedett és Weismannak igaza lehet. (Term. tud. Közi. 1907. 52 1.). Hasonlóképen nyilatkozott Huxley is: „vagy darwinizmus vagy semmi." (Darwin : Az ember származása. I. LVI. 1.).