Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1907

Bitter Illés: Vajda Ödön, zirczi apát.

Nagy ünnep kettős fénye ragyogott elő hnsvét hajnalán az ős Bakonynak erdős völgyéből. A feltámadás diadalmi énekébe hatalmas árral vegyült bele a magyar ciszterciek hála-himnusza, hogy az élet erős Ura ötven éven át megtartotta a Rend főpapját, Vajda Ödön apátot, a mindig feltámadó és mindent feltámasztó, örök eszme szolgálatában. Ötven éve kapta a küldetést: „Elmenvén tanítsatok minden nemzeteket . . s ő ötven éve terjeszti meg nem ingó bizalommal, meg nem roppanó hűséggel az isteni lángot, hogy részük legyen az embereknek a Lélek világosságának örömeiben. Mint aranylépcső nyúlik fel előttünk ez ötven éves múlt, melynek minden fordulójánál a legszebb férfi-erényeknek emel őrhelyet a sokféleségében is egységes munkásság. Fajmagyarságának természetes nehézkedésével áll sziklaszilárdul a magyar földön. Ebbe kapaszkodik nemes érzéseinek minden szálával. Ehhez vonzza őt a nemzeti nagy múlt, melynek dicsőséges hagyományait ébresztgette tanítványainak lelkében, mint tanár; földjét művelte, mint a Rend birtokainak kormányzója; kulturális nagy intézményeit fejlesztette és gyarapította, mint a ciszterciek tanintézeteinek kegyura. S munkás hazafiságának minden tényén ott csillog az eszményiség derűje, mely kicsinyes célokat nem ismer a cselekvésben; az önzetlenség bája, mely eltakarja önmaga előtt az én érdemeit; a szeretet melege, mely szinte önmagát meríti ki a jóttevésben. Amit gondol, az nagylelkűség ; amit tervez, az áldozat; amit mond, az jótékonyság ; amit tesz, az haladás. Pedig mennyit gondolt, mennyit tervezett, mennyit tett! . . .