Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1906

A történetírás bölcselete

nek, az embernek úgy, mint a fának, az államnak úgy, mint az éléskamrának megvan a vele született s vele enyésző istensége ... az emberi cselekvésben minden egyes mozzanatnak megvan a maga eszményi képmása; így pl. a szántóvetők könyörgésében előfordul az ugar, a szántás, a barázda, a vetés, a befödés és boronálás, azután a betakarítás, csűrbe-hordás s a pajtanyítás istensége.«

1) A római polgár a legbensőbb tisztelettel mégis az ő házi isteneinek adózott. Ez volt azon kultusz, amely a legközvetlenebbül ébren tartotta benne a magasabb hatalom, a tekintély tudatát. Ez volt az ő tanácsadója,, mikor a fórumra vagy egyéb foglalatosságára indúlt. Ez ébresztette fel a jutalmazó vagy büntető lelkiismeretet a hazatérőben. Bármily rettentő fogyatkozásai voltak is a rómaiak vallási rendszerének, a benne foglalt lényegi tekintélyi elvnél fogva oly jelentékeny befolyást tudott gyakorolni az egyéni jellemek kialakulására, hogy Mommsen, az ő történetük kiváló ismerője, a római államrend alapját képező polgári egyenlőség kialakulását ép a hitélet, szükséges folyományának tekinti.

2) így érthető meg a későbbi Róma azon dicsekvése, hogy benne polgár keze polgárvért nem ontott.

3) így érthető meg az a hatalmas nemzeti energia, amellyel a belsőleg rendezett állam előbb Itáliával, majd az akkor ismert világgal szembe szállott. Ám az idők változtak. A római közszellem átlépte sokáig féltve őrzött hagyományainak Rubiconját. A háborúk egész sorozatáról számol be a történelem, amelyeket nem igazol többé a sokat emlegetett »salus reipublicae«. Dicsvágy, boszú, de mindenek fölött személyes érdekek lépnek a régi vallásos és erkölcsös motívumok helyébe. Kelet rablott kincseivel együtt ennek rettentő bűnei is felhalmozódnak Rómában.

4) Mikor még a XII táblás törvények virágkora tartott, a nép fenköltebb érzéke egész természetesnek tartotta, hogy halálbüntetés sújtsa a jóhírnéven, a közszemérmen írásban vagy szóval ejtett sérelmeket; Cicero, az ünnepelt szónok, már a következő szavakkal merészel védelmére kelni egy erkölcsi botrányairól hírhedt ifjúnak : »Az erkölcsök szigorúsága helyén lehetett a Camillusok, a Eabriciusok vagy a Curiusok korában, de manapság már kiment a divatból s még az ilyen könyveket sem igen olvassák, minthogy a papiros is elavult, amelyre emez erényeket írták.«

5) Elképzelhető, minő lehet a gyakorlati élet ott, ahol nyílt színen, a büntető igazság képviselői előtt ilyen elvekkel lehet argumentálni. ') Mommsen, i. m. I. k. 27—28. 1. 2) I. m. I. k. 179. 1. 3) Vellerns Paterculus, II. 3. 4) Livius: XXXIX. 6. és 7. Sail. Cat. 10. Plinius : História Naturalis XIII. 14. -'•) Pro M. Coelio, 18.