Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1904

A múzeumok és Pécs

ós drágán ruházkodik úgy, hogy bemutatásuk a múzeum egyik látványossága lehet. A németségnek érdekes az egyszerűsége. Náluk a legkeresettebb ruhaszövet a kék föstőbeli, és a lábbeli rendesen csak kapca meg papucs, sáros időben a klumpa. — A sokacok saját szövésű és sokszor díszesen kivarrott ruhákban járnak, a melyek kiállítása alkalmat nyújt a házi ipar tanulmányozására. Baranya házi ipara ép oly keresett és jövedelmező lehetne, mint a kalotaszegi varrottas, csak meg kellene ismertetnünk. És ez is hol lehetséges legszélesebb körben? A múzeumban, hol az ormánysági ós hegyháti szőttesekből és varrottasakból ép oly tanulságos csoportot lehetne összeállítani, mint a megye egy másik ősrégi iparágából, a fazekasságból. És amennyiben ez a múzeumi kiállítás kiinduló pontja volna a fenti cikkek elárusításának, az anyagi jólét előmozdításának, a múzeum létesítése közgazdasági szükség, miként az egyes letűnt foglalkozások, mondjuk a kopácsi halászat eszközeinek összegyűjtése kulturális kötelesség. Ami a múzeum régészeti és történelmi osztályának felállítását illeti, a legszebb remény csalogat bennünket. Anélkül, hogy a megye területén rendszeres kutatások és ásatások történtek volna, a puszta véletlen a magyar nemzeti múzeumot és magánosokat számos régiség birtokába juttatott. S tulajdonkép e régiségek vetették meg alapját a fejlesztendő pécsi városi múzeumnak, melynek leletei mutatják, hogy Pécs vidékén az emberiség ősi kultúrájának mind a három fokozata megtalálható. A kő-, bronz- és vaskorszaknak eke és csákány által felszínre vetett emlékei nagy számukkal szinte felszólítanak, hogy társaikat ne hagyjuk a föld gyomrában, hanem most már szakszerű ásatásokkal emeljük ki őket e sötétségből. Szép számmal ismeretesek római régiségek is, melyeknek egy része már kivándorolt a megye területéről, más részük pegig szanaszét hever. A kijelölt római utak és az utak mentén épült táborhelyek, maga Pécs, az egykori Sopiane, mint a Provincia Valeriana székhelye önként ajánlkoznak az átkutatásra. Már 1845-ben Haas Mihály »Baranya« című leírásában azt olvashatjuk : „Kár, hogy eddigelé a nálunk talált régiségek összeszedésére és föntartására több gond nem fordíttatott." (228. 1.). Mennyivel inkább érhet bennünket most a vád, mikor a baranyai leletek önmagukban elegendők volnának a római provinciák életének és azon kulturális átalakulásnak bemutatására, melyet a népvándorlás mozgalmai idéztek elő. Igaz, népvándorláskori régiségünk eddig kevés van. Azonban e korszak temetői sírokban oly gazdagok szoktak lenni, hogy az a né-