Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1904
Adatok a tanintézet 1904/5-ik évi történetéhez
van az rendjén. Mert az iskolának nyújtott segély nem vesz el, a közjó előmozdítására bővebb kamatot hoz a tanuló ifjúság iskolai nevelésének talajába, mint a bérházakba, földbirtokba fektetett tőke. Intézetünknél különféle segélyalapok vannak, melyek nemesszívű emberbarátok támogatásával csendben gyarapodnak s amelyeknek fokozatos gyarapítása az alkalmatlankodó kérelem mellőzésével is sok szegény tanuló nyomorát enyhítette, enyhíti s könnyítette, könnyíti meg tanulmányai folytatását. Mindezeken kivül a lefolyt tanév történetéből kiemeljük, hogy a Pécsi Takarékpénztár, intézetünk régi segélyezője, ez évben 4000 (négyezer) koronás segélydíjat létesített intézetünknél, melynek kamatait évenkint egy-egy, intézetünkből érettségi vizsgálattal kikerült pécsi, vagy baranyamegyei születésű, szegényebb sorsú tanuló fogja élvezni. Nemes Tivadar, intézetünk jeles tanára, pedig múlt évben a tanítványait leghazafiasabban tanító tanár jutalmazására alapított Farkas-Ratkó díjat megnyerve, azt 200 (kétszáz) koronára, egészítette ki s alapítványként f. tanévben nyert miniszteri jóváhagyással egy, a magyar történelemben kiváló tanuló jutalmazására az igazgatóságnál letette. Figyelmen kivül nem hagyhatjuk, hogy intézetünk volt tanítványai, kik 10, 20, 25, 30 éves találkozóra városunkban rendre összejönnek, egy idő óta az igazgatóság előtt megjelenve, érzett hálájuknak szép szavak mellett a segélyegylet részére nyújtott jelentékeny adományokkal adnak nyomatékot. Ez a tett a mily spontán, a régi iskolai vezetéstől független, egyrészt époly hirdetője a maga dicséretének, másrészt jutalmazó elismerése és biztosítéka annak, hogy a fa, melynek ültetésével, ápolásával az intézet egykori munkásai fáradoztak, az életben is jó gyümölcsöt terem. így 1903-ban Verbőczy István volt tanítványai 301, az 1903-ban érettségi vizsgálatot tett találkozók 100, az 1904-ben tízéves találkozóra összegyűltek 110 koronát gyűjtöttek s adtak az intézeti segélyző-egyesületnek. Mindazok iránt, kik intézetünk tanulóit jótékonyságban részesítették, szivünkben ápoljuk a hála tüzét, róluk imáinkban emlékezünk meg az oltár előtt. 1 2. Fontosabb rendeletek és hivatalos iratok. 1904. év. A vall. s közokt. miniszter júl. 1. 29379. sz. a. megküldi »A magyar állam ezeréves fennállását inegörökitő hét vidéki emlékmű« fénynyomatu rajzát. A szigetvári járásbíróság júl. 2. 127/2. sz. a. értesít Vinkovics Piroska végrendeletének kihirdetéséről, mint utóhagyományost. A tanker, főig. szept. 1. 6. ein. sz. a. bucsut vesz a tankerülettől.