Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1903

Mócs Szaniszló, dr.

érzésein. Fejlett gondolatkörében nem puszta formák voltak e fenséges eszmék, hanem teremtő valóságok, szép lelkének munkás szervei, melyek harmonikussá stilizálták megnyerő egyéniségét és hasznossá tették nemes életét. Szilárd meggyőződésen alapuló ideálizmusa a szerzetestanári pályára vonzotta, mert tudta, hogy a lelkét betöltő eszmények megvalósításáért itt dolgozhatik legzavartalanabbúl. Magasztos hivatásának tudatából szívta azt a mélységes nyugalmat, mely mint égi fényesség szórta be földi vándorlásának töviseit úgy, mint rózsáit, örömeit úgy, mint lemondásait. Elismerést senkitől sem kérve, szemrehányást senkinek sem téve munkálta sokoldalú tudásával, önzetlen jóakaratával a reábizottak iidvét, boldogságát. Olyan jól esik tudnunk, hogy az emberek megértették jó szivének becsületes szándékait; olyan óhajtva hisszük, hogy elvette jutalmát a szíveket megitélő örök Istentől. Mócs Szaniszló Gyula 1862. júl. 30-án született Bács-Kulán. Gimnáziumi tanulmányait Baján elvégezvén, 1880. szept. 4-én a ciszterci rendbe lépett. Fogadalmat tett 1885. aug. 4-én, pappá szentelték 1885. aug. 9-én. Tanári pályáját Székesfehérvárott kezdette meg (1884—86.), majd (1886—87.) Pécsett folytatta. A következő évet tanári oklevelének megszerzése végett Budapesten töltötte, ahonnan Egerbe, majd 1890-ben újból Pécsre került tanárnak. S azóta itt maradt köztünk, híven teljesítvén tanári és polgári kötelességeit. Jó bánásmódjával, szelid modorával tanítványainak szeretetét, lelkes hazafiságával, őszinte szívjóságával ismerőseinek becsülését érdemelte ki. Részt vett Pécs társadalmának úgyszólván minden mozgalmában, a természet szépségeiért rajongó lelke mégis főleg a »Mecsek-egyesület« céljaiért buzgólkodott. Ez a rajongása vitte őt a szünidők alatt a külföldre is, hogy bejárván az éjszaki tenger partvidékeit, Sveicnek hófödte ormait, Itáliának napsugárral itatott téréit, lelke megteljék a természet kincseinek nagy terhével, idegringató békével, üdvözítő harmóniával. Nem hagyták érintetlenül a művészet remekei sem, amelyeknek megismerése végett szívesen járta be Németországnak és Olaszországnak műkincsekben gazdag városait. Főkép ez indította őt arra is, hogy megtanuljon olaszúl is. Szeplőtelenül megőrzött sovinizmusa, erős faj szeretete únszolta azután, hogy szerzett tapasztalatait és ismereteit szóban és Írásban a mi szent ügyünk javára értékesítse. Legnagyobb ragaszkodással a magyar irodalmon csüngött, melyet két önálló munkával is gyarapított. 1890-ben irta »Kézirati pálos iskoladrámák« és »A magyar gerundium-alakok történeti fejlődése« c. tanulmányait. Két évvel ezelőtt betegeskedni kezdett. Az utóbbi időben annyira