Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1900

112 5. Szózat. Énekelte a főgimn. énekkar. Az ünnepi beszéd így hangzott: Kedves Ifjak! Csak az imént érkeztünk meg városunknak ősrégi, áhítatra hangoló templomából, melyet őseink legnagyobbika, első szent királyunk, népének mentsvárául emelt a nemzeteket fentartó Isten dicsőségére. Még zsonganak fülünkben a hálaadó szent ének végső összhangjai, még csak alig lebbent fel ajkunkról az égbe buzgó szivünknek utolsó fohásza, még csak az előbb bocsátottuk alá imára kulcsolt kezeinket: ime máris egy másik, Istennek szentelt csarnokba gyűltünk együvé, hogy újra az ég felé törjön esdő énekünk : «Isten áldd meg a magyart!»; hogy újra imára kulcsoljuk kezeinket és ajkunk újra elrebegje: «Ügy legyen!» Minthacsak a beköszöntő tavasz sarjadó virágait utánoznék, a melyeket az ég jótékoy sugára keltett életre, s ezért töm jénfüstként fölszálló illatjukat küldik az égbe hálaimáúl. De nem utánozunk mi senkit; csak a teremtményekbe s igy mi belénk is oltott törvény parancsszavának engedelmeskedünk. A tavasz virága az egek hősugarának köszöni illatárját, s oda is küldi vissza; a tenger a mennybolt vízpáráiból nyerte duzzadó hullámait, s pára alakjában oda is száll vissza. Minden jó az égből ered, omne bonum deorsum est, s az égbe tér újra vissza. Ott a magasban van eredete és vége mindennek, mert az Ur az »s« és az »w«. így mi is a mai napon, midőn hálaima repes ajkunkról az égbe a nemzeteket föntartó Ur Isten zsámolyához, csak azt a teménytelen jót akarjuk köszönő imával viszonozni, a melyet mi magyarok felülről oly igen-igen bőségesen nyertünk. És csakugyan, ha valakinek, akkor nekünk magyaroknak nagyon is sok okunk van arra. hogy hálát zengő szózatunk soha el ne némuljon; hogy az írás szavai szerint »mindig imádkozzunk és imádkozni soha meg ne szűnjünk« ; hogy se örömünkben, se bánatunkban az egek Uráról áldó és esdő szemeinket soha el ne fordítsuk, mert mi elmondhatjuk igazán, hogy csakis »ő benne élünk, mozgunk és vagyunk !« Igaz ugyan, hogy minden nemzetet az O gondviselő karja vezérel az életsivatag beláthatatlan ösvényein; s a mint »minden virágnak, minden kis fűszálnak jut a napból, ha nem több, egy sugár,« épen ugy minden nép részes az Úr Gondviselésének, áldást osztó jobbjának sugaraiban. De amint az ó-kornak egyik kicsiny nemzete elmondhatta, hogy az Úr magasztos czéljainak megvalósítására különösen kiszemelte s ezért kormányozó és föntartó karját különösen kiterjesztette fölötte; úgy mi magyarok is elmondhatjuk, hogy mi is, nem a mi érdemeinknél fogva, az Úr választottai vagyunk, mert jóságának