Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1898

Vagy az elvont és élettelen dolgoknak emberi tulajdonságokat, emberi működést tulajdonítunk: Kelj drága nap, az irigy holdat üld meg, Mely máris halvány cs bútól beteg, Hogy szebb vagy nála szolganője te. Ne szolgáld őt, ha ö irigy reád. Sakespenre. A hajnal, az égnek gyönyörű tündére Nem üle ki másnap az ég küszöbére. Tán bizony beteg volt, ágyba lévén esve, Hogy ki sem pillanta sem reggel, sem estve ? Arany: Toldi estéje. A legélénkebb a személyesítés akkor, ha az élettelen tárgyakat emberi gondolkozással, érzéssel, beszéddel ruházzuk fel: Bilincse ekkép szóla hozzá: »Csörgess, de, óh, ne átkozzál I Csörgess, ifjú, csörgésem átok. Mely a zsarnok fejére száll! . . . Bilincset verlenek belőlem, Belőlem, ki kard valék ; S ki vélem vitt a szabadságért, Most azt szorítom . . . szörnyűség! A szégyennek és haragnak pírja A rozsda, a mely rajtam áll. Csörgess, itju, csörgésem átok, Mely a zsarnok fejére száll. Petőfi S. Ugy sírlak, úgy zokoglak ;i virágok Egy kőkeresztre hajló fűz ölén, Mint én, midőn e gyászoló kereszten, Kedves testvérem, neved föllelém ! Geréb V. Személyesítünk tulajdonképen akkor is, midőn élettelen, távollévő dolgokat megszólítunk, mintha jelen volnának (apostrophe): Isten veled hazám, bálrak hazája; Isten veled te bérez, ti zöld hegyek, Gyermekreményim s bánátim tanyája, Isten veled, én messze elmegyek! Eötvös J. báró. Nem oly élénk a kép, mivel szemléletünk körén kivül esik, ha az eredeti képzelet az emberfölötti lényeknek, félisteneknek tulajdonságaival igyekszünk megvilágítani. Ilyenek az elvont fogalmaknak isteni tulajdonságokkal felruházott alakjai; pl. az igazság helyett »Juslilia« istenasszonya,