Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1898
niére do dire les choses fait, voir ] a m aníére, doni on les sent, et c'esl, qui louche davantage l'auditeur» 1); a dolgok kifejezésének módja föltünteti azon módot, a mely szerint azokat érezzük, és ez az, a mi a hallgatót meghatja. Erre vonatkozólag mondja Aristoteles is : »Ha valaki egy hévvel, élénk érzelmekkel beszélőt hallgat, akkor ezen érzelmek az ő lelkében is föltámadnak !« 2) A kifejezéseknek ezen külső alakja a kedélymozgalmak különfélesége szerint igen különböző. »Ezért a régi rhetorikusok — mint Gottschall mondja — kifogyhatatlanok az alakzatok fölállításában és meghatározásában ; a mennyiben a grammatikának és a svntaxisnak rendes kerékvágását elhagyó minden eltérést nagyhangú műszóval keresztelnek el.« s) Ezek közül azonban csak azok méltók a fölemlítésre, a melyek a kedélymozgalmakat külső alakjuk által szembeötlőbben kifejezni és azokat másokban élénkebben föltüntetni tudják. Ilyenek az óhajtás (optatio), esdeklés (obsecratio), kérdés (interrogatio), fölkiáltás (exclamatio), visszavonás (relractio), megengedés (concessio) nevet viselő hangulatnyilvánítások. Kedélymozgalmaink vagy közvetlen eredményei a külső halások által keltett érzelmeknek, midőn a képzeteinkkel járó érzelmek közvetlenül gyakorolnak visszahatást képzeteink további folyására; vagy közvetett fejleményei azoknak, midőn a képzetekkel járó érzelmek előbb egy képzefsorozatot. indítanak meg bensőnkben és kedélymozgalmunk csak a megindított képzetsorozat okozata. Ha valaki megsért bennünket, e- külső behatás állal okozott érzelem, a harag, képzeteink további folyására közvetlen hálást gyakorol, a mennyiben azokat megakasztja és csak az indulatunkat fölkeltő képzetet, a sérelmet, tolja előtérbe. Míg más esetben a külső hatás által kellett érzelem, pl. a remény, nem akasztja meg képzeteink folyását, sőt hosszú képzetlánczolatot indít meg; százféle tervet, gondolatot kelt föl, a melyeknek szüleménye a lelkünkben keletkező vágy. Az előbbi kedélymozgalom, az indulat, az utóbbi a vágy. 1. A vágy kifejezéseinkben, az intensivitásnak különböző foka szerint, az óhajtás, kérés és fölszólítás alakjaiban nyilvánúl. A vágyó lélek az elérendő képzetek felé fordúl, mellettök szívesen időzik és kedvvel szövi azokat tova. Külsőleg az óhajtás (optatio) alakjában jelenik meg, a melyet az ige óhajtó módja, a kötőszavak és indulatszavak jellemeznek. Például: Oh I ha nem a hírért, nem a dicsőségért, Nem, hogy a világnak üssek vele czégért, Hanem, hogy a dalban lelkem átifjodnék, Oh, ha még egy olyat énekelni tudnék ! Arany J.: Toldi szerelme. l) Fénélon : Diai. sur l'éloquence. a) Aristoteles : Rethorica. III. f.
