Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1897

— 103 -elméje, személyes erényei miatt; nem politikai ügyessége, nem is a lelkeknek és a társadalomnak telt szolgálatai miatt; nem, hanem meri Jézus Krisztusnak halhatatlan és csalhatatlan helytarlója, mert a pápa csak fátyol, mely alá az Ur rejtőzik, hogy bennünket vezessen ,és kormányozzon. Ez a tudat, ez a meggyőződés vezessen lelkileg ma bennünket Rómába, hogy szentséges Atyánk előtt ünnepélyesen vallomást tegyünk törhetetlen hűségünkről és tántoríthatatlan ragaszkodásunkról hozzá, az igazság csalhatatlan és megdönthetetlen bástyájához ! »Hová menjünk, Uram ? ! Az örök élet igéi Nálad vannak !« De hatalmasan ösztönöznek bennünket, k. ifjak, szentséges atyánk kiváló személyes tulajdonai is, hogy lelkileg hozzá siessünk és elmondjuk, szivünk mit érez. Szóljak-e tehát gyermek- és ifju-korának tiszteletet keltő erényeiről ? Az ő magas grófi származása mellett is mély alázatosságáról, mely benne csak javítni való hibákat láttat V Elmóndjam-e liliom-tisztaságát, gyengéd fiúi ragaszkodását áldott édes anyjához, jó édes atyjához ? Felemlítsem-e szeretetét testvérei és tanuló-társai iránt ? Dicsérjem-e fényes tehetségei mellett is tétlenséget nem ismerő, fáradhatatlan, imával megszentelt munkásságát, melynél fogva a munkás méhecskéhez hasonlóan az ismeret virágáról virágra száll, gyűjtögetni a tudománynak méznél is édesebb ismereteit ? Magasztaljam-e én is a kis költőt és kitűnő vitázót, ki hallgatóságát magával és tapsra ragadja ? Beszéljek-e kormányzói ügyességéről, bölcseségéről és erélyéről Beneventben és Spoletoban, nuncziusi sikereiről Belgiumban, perugiai főpapságáról, mikor magát hivei és papjai gondos atyjának, bölcs vezérének és valóságos példányképének mutatta ? Fölsoroljam-e tökélyeit, melyek mintegy ajánlották ama magas méltóságra, melyet bíboros választóinak a valódi érdemet méltányló bizalma folytán kevés elődje által elért sikerrel tölt be'? De minek ? Hiszen általánosan ismertek. Inkább 20 éves pápaságának egy-két tényét emelem ki, hogy mi is annál szivesebben hódoljunk a »Lumen de coelo«-nak ! XIII. Leó, Szentséges Atyánk munkássága az egyház és társadalom javát czélozza. Azonban, sajnos, ezen nemes törekvésében számtalan ellennel kell megküzdenie. E küzdelmében bátran hasonlítjuk össze ama egykori elődjével, kit a hálás utó-kor a »Nagv« és »Szent« melléknevekkel ékesített fel. Az első, Nagy Leó, a barbar, romboló Attilát, a czivilizált nemzetek ez isten-ostorát visszavonulásra bírta bátor fellépésével és fensőbb tekintélyével és megmenté a már kétségbeesett Rómát; Szentséges Atyánk, e második Nagy Leó pedig, habár alakja nem is oly tekintélyes, de azért tiszteletet parancsoló, ha szavával nem is sújtja földre, de legalább is megdöbbenti elleneit. Es kik ezek'? A gőgös, semmiféle tekintélyt ismerni nem akaró emberek légiója, mely minden ellen elkeseredett élet-halálharczot folytat, a mi szent, a mi felemeli a röghöz tapadt emberi nemet, a mi védi az igazságot és igazságosságot, a becsületet és erényt, a jogot és szabadságot; a kommunisták, felforgató szocziálisták, liberálisok és szabad-kőművesek; egyszóval mindazok, kik Isten egyháza és ennek gerincze, a pápaság ellen törnek; kik az emberiséget iparkodnak kiragadni Krisz-