Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1896

Szent élelii püspöke először Bükkösdre, majd Szent-Ivánra, végre Závodra küldte káplánnak, hol a magyar iljú fáradságot nein ismerő buzgalommal csakhamar elsajátitá a német nyelvel. Eddigi életét oly jámborságban tölté el, hogy nemcsak hiveit ragadta maga után egy jobb, keresztényiesebb életre, hanem Sczitovszky püspökének figyelmét is felkeltő működése iránt, a ki a buzgó és jámbor fiatal papol, ki olyan jól tudta magát vezetni a krisztusi élet utján, megbízta azzal, hogy mint a növendékek lelki atyja ezeket is vezesse az örök élet ösvényén. Habár a lengyeli plébániára már megkapta a prezenlát, »hálás köszönettel« — mint ő maga feljegyezte — visszaadta a kegyúrnak, s elfoglalta sok felelősségei és önfeláldozással járó uj hivatalát, melyben kilencz évet töltött el. E mellett az utolsó két éven át a püspöki liczeumban a vallástant is tanította. Egy évig alkormányzó volt. Majd 185í-ben a kővágó-szőllősi hivek lelki vezetését vette át, s mint ilyen 1865-ben kerületének alesperesévé és iskolalátogatójává lett. 1870-ben mint kanonok és kormányzó már ismét a pécsi szemináriumban működik, mely állását rá öt évre hagyja el, mikor a czimzetes apáti méltósággal diszité fel (3 felsége az érdemes férfiút. Fokozatos előléptetés útján tolnai, majd székes-egyházi főesperes, őr-, olvasó-kanonok és kisprépost lelt a káptalanban. 1884-ben félszázados papi jubileuma alkalmával ritka szerénysége melleit is érdemeinek hire fölhat a magas trón zsámolyáig, s az érdemes férfiút a 3-ik osztályú vaskorona renddel tünteti ki Ő felsége, a magyarkirály. A jelen év január 22-én pedig Isten magához szólítá hű szolgáját. Ez rövid életrajza a dicső férfiúnak, kit, bár csendes elvonultságban élt, mégis mindenki ismert; ki nem tett világra szóló dolgokat, csak egyháza parancsai szerint élt s mégis nagygyá lett. Csak érintettem életének főbb mozzanatait, mert nem teljes életrajzot adok, hanem jellemet kivánok festeni s pedig azon magasztos czélból, hogy belássuk, mivé alkotja az embert a katolikus hit- és erkölcstan, ha azok hatása elé valaki akadályt nem gördít, s hogy példányképünk legyenegy egész életen át. Mint gyermeknek osztályrésze volt a szegény, tehetséges gyermekek élete-, sorsa-, küzdelmei, a melyekben soha sem csüggedt el, vagy kislelkiisködött; ettől visszatartá mélyen vallásos lelkülete. Őt is egy pap-rokona, a rácz-városi plébános taníttatta. Ezt nem is felejtette el soha, gyakran hálásan emlegette; s ezen élvezett jótékonyság volt forrása az ő még nagyobb jótékonyságának, melylyel segítette a szegény diákokat, a szeretetnek, melylyel a diákok iránt mindig viseltetett. A gyermek ifjúvá lelt; a gyermek erényei helyet engednek az ifjút ékesítő erényeknek. Ezek között mindjárt feltűnik ünnepeltünknek szeretete, barátsága iskolatársai iránt. Az a benső meleg barátság, melyet önzetlen szivében az iskola padjai keltettek fel tanulótársai iránt, többé ki nem hült. Gyengéden nyilvánult ez például a »Peleskei nótárius« szerzője, Gaál iránt, az állal, hogy ő, a ki színházba, — mert nem tudta azt az erények iskolájának tartani — nem járt, legfeljebb ha ezen a réven is a jótékonyságot támogathatta, régi iskolatársának darabját szívesen nézte meg szerelett igazgatónk és Verbőczy,