Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1896

szerelet vonult végig minden működésén. Maga iránt szigorú volt, mások iránt elnéző. Mint szemináriumi elöljárónak is a jó példaadáson kivül a szeretet, a mások iránt elntíző szeretet volt eszköze a nevelésben. Mint esperes is szigorú és lelkiismeretes volt kötelessége teljesítésében, a számadások vizsgálásában, a templomi és az egyházi javak kezelésében oly annyira, hogy még gyengéden szerető s elnéző szivén is tudott uralkodni és kész volt összeütközésbe jönni az egész világgal is. Szóval : igazságszeretete semmi alkút sem ismert. »Igaz izraelita volt, kiben nem volt csalárdság«; szikla-szilárd jellem, ki ép-úgv megállt a mostoha viszonyok közölt, mint a szikla a tenger zúgó hullámaiban, liárhol és bármiben talált hibát, bátran és őszintén kimondá. Egyenes és szókimondó magyar ember volt, ki ugyan szíve egyszerűségében és szerénységében s azon tudatban, hogy az igazi becsület erősen áll, s a hitvány rágalom nein képes megdönteni, a könnyelmű rágalmat megvelé, de hol állása kívánta, tiltakozott minden gonosz feltevés, félreértés és magyarázás ellen is. Kötelességéhez mindig hű volt és még sem daczos; gyengéd, még sem gyenge. Ez az Isten szive szerinti pap kitűnő hazafi is volt. Hiszen az igazi katolikus Krisztus példájára, ki honfiúi bánatában megsiratta hazáját és népét, ragaszkodik fajához, iparkodik önzellen buzgó munkásságával hazája jólétét előmozdítani, örömeiben és fájdalmaiban részt venni. Az igazi katolikusban a vallás és hazaszeretet erősen és bensőleg egymásba olvad. Zsinkó István is megmutatta életével, hogy a katolikus szivében a hazaszeretet nem pusztán természeli ösztön, nem pusztán polgári erény, nem valamely külsőség, nem nagy hangú, tartalom nélküli frázis, nem a haza szent nevének folytonos emlegetése, nem a hazafiaskodás külső fitogtatása, hanem Istentől és az anyaszentegyháztól megszentelt érzelem, tevékenység. Elve : nem szóval, hanem leltei szeretni az édes magyar hazát. Azért Zsinkó István munkás életével járult a haza felvirágoztatásához. Szívesen vett részt ifjú-korában az ujjá-ébredés mozgalmaiban, de elitéit minden visszaélést. Fájó szívvel lálta a fokossal és bunkóval való választásokat és könyezve kiáltott lel: »Édes magyar vérem, hát igy kell neked elfolynod'?!« Ha hallotta a régi, zamatos, jó magyar hazafias nótákat, megindult szívvel dudolgalla azokat, pl. »A rákosi szántó«-t, »Isten áldd meg a magyart», »Hazádnak rendülellenül !« Mint lelki-igazgató kötelesség-mulasztás nélkül gyenge növendékeit nem hagyhaLván magukra, nem ment ugyan el a harcztérre, hol 1848—

i-9-ben legjobbjaink örömmel és önfeláldozóan jelentek meg hazájokat szív-vérökkel szolgálni, de azért mégis kivette a maga részét a harczból is. Ugyanis hire futamodott, hogy jönnek a horvátok Siklós felől. Pécs hazafias polgársága, mint nemzetőrség természetesen azonnal kivonult, hogy a támadások ellen megvédje városát és vidékét. A hazafias lelkületű spirituális sem retteni meg, hanem most már ő is kardot kötőit és növendékeit kivezényelte Pécs védelmére. A szabadság-harcz leveretése után egyült sírt a hon igaz fiaival. Pártolta az irodalmat a nemes, minden jó iránt fogékony lelkületü férfiú úgy, hogy később alig jelent meg hazafias szellemű munka, melyet meg ne szerzett volna. Résztvett a gazdasági egyesületekben, a melyekben az elnyomatás napjaiban a jó hazafiak találkoztak, vigasztalgatták és kitartásra buzdították egymást. Kevesen örültek anynyira alkotmányunk vissza-állitásának, mint ő és ezután