Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1894

Inczédy Dénes 30 éves tanügyi munkásságának jubileuma, közli Gyikos Péter.

— 92 — hazafias és tudományos eszmék megvalósulásáért, hűségünket megujitjuk s volt tanítványaiddal és jelen tanuló ifjúságunkkal buzgón kérjük Istent: Ép testi és szellemi erőben légy még soká vezére főgimnáziumunknak, irányitója működésünknek és szerető atyja azon ifjúságnak, melyet a haza gondjaidra biz ! Emléked pedig maradjon mindig kegyeletes kapocs a íőgimnázium, a jelen és a jövő nemzedék között! Élj soká boldogul ! Leírhatatlan az a hatás, — irja a Pécsi Napló — melyet e beszéd a hallgatóságban keltett. Nem maradt szem könytelen és mély megindultság fogta el a jelenlevőket. Csak Inczédy maga maradt erős, ő, a ki a jubileum előtti hetekben gyöngélkedett, de ma minden erejét egybegyüjtötte, hogy férfiasan a fölindulás külső jeleinek elpalástolásával viselje az ünnepeltetés minden részletét. Rövid szünet után a következőkben válaszolt : Kedves testvéreim és munkatársaim ! Minél több és erősebb szálak fűzik össze a sziveket, annál összhangzóbb dobogásuk és együttérzésük. A mi sziveinket a közös nevelés, életfolyamunk összes emlékei, közös életczél, munkakör és kettős, szerzetesi és tanári eskünk fűzi egybe. Mi valóban egy családot alkotunk, melynek közös öröme és búja, fénye és árnyéka, sikere és csalódása. Ma e családban én, a legöregebb testvér örömünnepet ül, ünnepet, mely egész valómat áthatja, mely szivemet az öröm, az édes visszaemlékezések, a hála érzelmeivel csordultig megtölti. Természetes tehát, mégis végtelenül jól esik szivemnek, hogy ti velem ünnepet ültök s hogy ajkadon kedves barátom és mindnyájatok szivében hasonló érzelmek akkordja zendült fel, mint az enyimben. Köszönöm, szívből köszönöm üdvözlésteket, köszönöm ajándékotokat, mint emlékét e napnak, emlékét a szereteteknek, kollegiális becsülésteknek, de emlékét a ti nemes gondolkodástok és gyöngéd érzésteknek is. Legyen e kép a tanintézeté és függjön ott, hol az egész iíjuság összejön, hogy külső alakban akkor is köztetek lehessek, midőn már csak lélekben leszek a tietek. De e köszönettel nem róttam le hálámat iránlatok, kell, hogy megoszszam e nap örömén kivül fényét és érdemét is. Jól mondtad kedves barátom, hogy a természet és erkölcsi világ tüneményei találkoznak. Nem is lehet másként, hiszen mindkettő egy forrásból fakad Istenből. A természeti tünemények a legnagyobb részt igen is összetettek, az erők az okok egész lánczolata, azok száma, hatványa, egymáshoz való viszonya alkotja meg azok fő és mellék vonásait. Az erkölcsi világban a nevelés oktatás ís ily összetett s mellé lassú lefolyású tünemény. Itt is egy ember, — bár ki legyen — csak egy ok, egy tényező egy ható. így van ez minden tanári karban, de nálunk szerzetes tanároknál még inkább, mert itt az egyes inkább beolvad az egészbe s ha van is, mert kell lenni egy jegeczedési központnak, melyet aránylagos nagysága vagy helyzete e szerephez juttatott, de a többi minden egyes átomban benn kell lenni az előképnek, mely szerint egymáshoz vonzódva, csoportosulva megalkotják a kristályt, — szent rendünk nevelési, oktatási rendszerét, szellemét. — Ma én vagyok e központ, de e szellem s e szellem hordozóié, a tiétek e nap fénye disze, — enyém csak annyiban, mert engem is e szellem vezérelt mindenkor.