Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888
— 37 Egy tekintélyes állású nemes ember Castro Alfonz, jeles képzettségű spanyol papnál végezvén gyónását, többek között elbeszélte, hogy nem régiben előkelő társaságban volt, s itt egy herezegnőt fennen dicsértek. En erre — folytatja a gyónó — gúnyosan mosolyogtam, majd később meg is szólaltam, elmondván, hogy bizony én még más dolgokat is tudok ám ; teszem, hogy csak egyet említsek : a herczegnő bizalmával engem is megajándékozott. De mivel ez pusztán ráfogás volt, bántott lelkiismeretem, s azért jöttem ide, hogy megnyugodjam. Castro gondolkodóba esik s egy kis vártatra megszólal: On gyógyíthatatlan, Ön nem üdvözülhet! A nemes lesújtva távozik a gyóntató-székből, s minthogy itt nem talált enyhülést, másutt akart rá akadni. Gyakran megjelent vig társaságokban, szórakozott s mulatott; de lelki ismeretének mardosását még mindig érezte. Újra megkísérli a dolgot: a salamancai egyetem egyik tudós tanára előtt feltárja lelke titkát. Castro — válaszol az uj gyóntató — vagy máskép értette, vagy másként mondotta a dolgot; hiszen Isten a megtérő bűnöst szívesen vissza fogadja, mert 0 nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen. A gyónó erre megkönnyebbül s örömében igy kiált fel: Atyám ! szabjon bármily elégtételt, szívesen elvégezem ! On nem olyan nagy bűnös! — válaszol a pap. S hogy bűneit teljesen kiengesztelje, menjen el azokhoz, kik a rágalmazás elkövetésekor a társaságban jelen voltak, nyilvánítsa ki előttök, sőt, ha szükséges, esküvel is erősítse, hogy, a mit On azon tisztességes nőről beszélt, egy betűig hazugság. Ezt már nem teszem, — szól a nemes, egészen kikelve valójából, — ezt rangom, becsületem nem engedi! Akkor — felel a gyóntató — jól mondta Castro: On gyógyíthatatlan, On nem üdvözülhet! Azt hiszem, nem mondok nagyot: Vannak oly szülők is, kik azért nem törődnek sokat gyermekök gyónásával, mert azon meggyőződésben élnek, hogy a gyónás papok találmánya. Hosszas czáfolás helyett, csak egy esetre szorítkozom, mely most ötlik eszembe: Egy jeles egyházi szónok, missziót tartván, szembe szökő bizonyítékokkal támogatta a gyónás isteni eredetét és szükséges voltát. A nők mélyen megindulnak a tartalmas beszéd hallatára, s töredelmesen végzik gyónásukat. A férfiak hidegek maradnak, a gyóntató-széket kerülik, sőt a nőket is visszatartani igyekeznek, mondogatván nekik: Minek gyónnak, hiszen a gyónás a papok találmánya ?! A misszió már vége felé jár, s a férfiak még mindig közönyösek. A szónok egy mester-fogáshoz fordul. Fölmegy a szószékre és igy beszél: Keresztény Testvéreim ! A napokban azt mondtam nektek, hogy a gyónást Isten rendelte ... Visszavonom állításomat!. . . A gyónást ember sütötte ki. .. és pedig akkor, midőn ezen község rézművese fönn volt az égben, hogy felrakja azt a nagy sárga táblát, melyet napnak nevezünk, s melyet fia minden évben megtisztít, hogy az emberek jobban lássanak.