Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888
— 26 imigyen: Óh anyám Istene ! ha Te valóban létezel, ha Te az igazság, bölcseség és jóság vagy, ha Te engem szolgálatodra teremtettél és szerencsétlen lelkemnek nemes óhajait ismered, kérlek, nyújtsd felém mindenható kezedet s mutasd meg az utat, melyen hozzád s jó anyámhoz eljuthatok! <•) Mintegy tiz évvel ezelőtt történt, hogy egy jó család gyermeke, ki középiskolai tanulmányainak sikeres befejeztével egyetemi hallgatóvá lőn, egy év lefolyása után a házi nevelés összes munkáját megsemmisítve, szivéből a hitet é s vallást kiirtva s testi egészségét teljesen feldúlva érkezett meg a szülői házba. A gondos szülők, kik életük feladatát gyermekeik boldogságának megteremtésében találták, mély megindulással szemlélték szerencsétlen magzatjokat. S midőn látták, hogy téves irányban haladó gyermekük testi ereje napról-napra fogy, arczán az élet rózsája folyton halványul, s előtte a földi vándorlás utja már-már elvágódik, befolyásuk egész hatalmával azt kezdték menteni, ami még menthetőnek látszott : fiuknak bűnös lelkét. Az ifjú tudtán kivül megkértek egy jó nevü papot, kísérelje meg gyermekök gondolkodásmódjának jobbra fordítását. A pap szives készséggel vállalkozik a nagy feladatra; de ugyancsak elképed azon tapasztalatra, hogy a fiatal ember Istenről, imáról, gyónásról és ítéletről mit sem akar tudni. De a pap nem ijed meg az első akadálytól, s jóakaró tanácsokat kezd osztogatni a sötét lelkületű ifjúnak. Ez azonban hirtelen felpattan, kifakad, nyersen visszautasítja a pap föllépését s annyira megdühödik, hogy néhány nappal később a papnak még köszöntését sem fogadja el. E keserű tapasztalatért bőven kárpótolta a papot a későbbi napok egyike. Alig múlik el ugyanis egy hét, beállít hozzá korán reggel a beteg ifjú nővére, ezen kérelemmel: Fivérem nevében jövök; hő kívánsága tisztelendő úrral pár szót váltani. A pap nem várta meg, hogy a leány ismételhesse mondókáját, nyomban megindult, folyton azon tűnődve, mi lehet a fordulat oka? Alig érkezik meg, legott megkérdi az ifjútól: mi történt V Tegnap este — feleié a beteg — a mint sétáról hazaérkeztem, véletlenül megpillantottam a szekrényben édes anyám imádságos könyvét. Kinyitottam, s legelőször azon kép akadt kezembe, melyre jó anyám első szent áldozásom napját s ezen szavakat jegyezte: Oh isteni Üdvözitő! Te most az én gyermekem szivébe vonultál, áldom ezért végtelen szeretetedet és kérlek tartsd meg őt a hitben és ártatlanságban s vezéreld a világ veszélyein át föl az égbe! A te szent Anyád, Mária, ki előtt már kereszteléskor felajánlottam, legyen védelme és menedéke a bűnre való kísértések ellen! E szavak meghatották szivemet, s eszembe jutott első áldozásom napja, összes örömeivel, jóért hevülő lelkem jámbor fohászaival és nemes föltételeivel. Erre elhatároztam : megtérek. Ezért hivattam Ont, tisztelendő Ur! .... Pár perez, s a nagy esemény megtörtént: a bűnös ifjúból hivő lett!! íme! A mire a pap nemes czélzatu tanácsa, a veszélyes betegség összes kínai és keservei, a küszöbön álló halál kikerülhetetlen voltának belátása s a nyűg talan lelkiismeretnek zaklató szava elégtelenek voltak, megtette az édes anyának szívből fakadó, habár csak papirosra jegyzett imádsága. d) Chateaubriand, a kitűnő tollú katholikus iró és jeles állam-férfiu, ki sok éven át tartózkodott a szabadon gondolkozók táborában, így ir önmagáról :
