Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

— 25 is kedves családi ünnepeken tölti cl lelkemet. Ezen napokat közösen üljük meg' s már előre örvendek nekik, bármily nagy számmal legyenek is. A szülő imája kétszeresen áldásos a gyermekre. Hisz' inig egy részről • kitörölhetetlenül vésődik lelkébe az imádkozó atya, vagy anya jó példája, mely nem egyszer még a késő öregségben is vissza-rántja az elnyeléssel fenyegető örvény széléről ; addig más részről megfakasztja szerette számára az égi kegyelem forrását, melyből a jó követésére kedvet, a rossz elhagyására erőt, jó sorsban mérsékletet, veszélyben támogatást nyer. De lássuk részletesen a szülők imájának hatását: a) Lenau, a világfájdalmas költő, még mint gyermek hantolja be anyja sírját s szomorúan tér haza a temetésről. Egyenesen jó anyja szobájába tart, hol a szekrény nyitva, s benne minden össze-vissza hever. A sok írás közt szemébe akad édes anyjának kinyitott ima-könyve és egy darab kalács a megboldogult utolsó reggelijéből. Kezébe veszi az ima-könyvet s látja, hogy ép azon lapon maradt nyitva, melynek tartalma : az anya áldáskérése gyermeke számára. Midőn igy személyesen meggyőződik, hogy édes anyjának utolsó imája érte röppent föl az égbe, szive gyorsabban ver, majd dobogni kezd, arczát lángoló pír borítja el, tagjai reszketnek, egész lényét mély meghatottság fogja el. a kalács-morzsákat lázas izgatottsággal keresi és forrón könyezve nyeli le. h) Az isten-tagadó Dübez saját megtérését így adja elő: Már hatvannégy évig éltem vallástalanul s hitetlenül, midőn montpeillieri tartózkodásom idején, a város körül egyedül sétálgatván, nem tudom miféle titkos hatás folytán, gyermek-korom azon boldog napjaira gondoltam vissza, mikor jó anyám még életben volt. Képe egészen megelevenedve állt lelkem előtt, Isten szolgálatára szentelt életének összes fölemelő vonásával. Mélyen megindultam s határtalan öröm szállta még szivemet annak szemléleténél, miként vigasztalja a szomorúakat, látogatja a betegeket, segiti a szegényeket, ruházza és élelmezi az Ínségben levő ket esti szürkületnél, nehogy észre vegyék. Még jobban meg voltam hatva azon gondolatnál, hogyan térdelt és imádkozott ő minden reggel és este a régi feszület előtt, hogyan vitt el magával a. templomba, hogyan térdeitetett maga mellé és hazamenet hogyan ojtogatta belém: az Ur mindenütt jelen van, mindent tud, s mélyen lelkembe tekint, hogy lássa, vájjon félem- és szeretem-e? Ezen hirtelen visszaemlékezés hatása alatt megrendülvén, egy pillanatra lelki állapotomra gondoltam. Mit éreztem én ekkor?! Szivem megtelt keserűséggel, lelkiismeretem mardosott, lelkem vigasztalhatatlan, sivár, sötét ós zavart lett. Nem csoda tehát, hogy igen korán megboldogult anyám emlékének felidézésekor, én, öreg ember létemre, záporként hullattam künyüimet s igy kiáltottam föl: Óh jó anyám ! az örök élet, melyről nekem oly gyakran beszéltél, rád nézve valóban megkezdődött? s én hitetlen gondolkodásmódom miatt örökre elkárhozzam s tőled mindenkorra elváljak ? s én végnélkül bántalmazzam azon Istent, ki a te érdemeidet elismerte, erényeidet megkoronázta s jó tetteidet kimondhatatlan örömmel jutalmazta? Míg godolataim és érzelmeim ily hevesen küzdöttek, a nélkül, hogy észrevettem volna, a szemináriumi templomhoz közeledtem, s mintha valami titkos jótékony erő vonzott- s édes anyám keze vezetett volna, beléptem az Isten házába, térdre hulltam és sok, nagyon sok év lefolyása után ismét imádkoztam, és pedig