Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1888

— 10 gyermeket szült. Az apa, meglátván kicsinyjót, igy szólítja meg nejét: „Nem akarom, hogy leányomat megkereszteljék" ! A betegágyban nyugvó nő nem nyugszik bele férje akaratába, sőt, hivatkozván a gyermek érdekére, határozott hangon követeli szülöttjének megkeresztelését. Végre is győz a jobb: az édes anya akarata. „Ám legyen, — szól az atya. Rád bizom leányomat. Neveld tetszésed szerint, de tizenöt éves korában meg fogom ismertetni eszméimmel." Az anya bele egyez, neki lát a dolognak, s mire a tizenöt év elmúlik, a leány keresztény nevelése teljesen befejeződik. S csak most kezdődik az édesanya aggodalma, mert fél, hogy tizenöt évi fáradságának gyümölcse egy pillanat alatt lehull. De, mert szavát adta, állja is azt híven, s a tizenötödik év fordulóján igy köszönt be férjéhez: „Leányod ma tizenöfr éves, hozzád vezetem, mondj neki, a mit akarsz" ! Mit sem fogok neki mondani, — szól az apa. Hiszen te egy szeretetre méltó, jó és boldog leányt képeztél belőle. S most azt hiszed, hogy én mindezt le fogom rontani?! Miért tenném ezt ? Hogy eszméimet öntsem bele? Eszméimet! Eszméimet! Hiszen ezen eszmék nekem jók, — legalább azt hiszem ; — de ki biztosít arról, hogy jók lesznek majd leányomnak is? Nem, nem fosztom meg ama vallástól, mely csak jót tett vele! Ez a valódi hang, barátom, — jegyzi meg egy deista hasonló hitvallású barátja előtt — ez a lélek hangja! Láthatod ebből, hogy vannak perczek az atyai életben, melyekben minden rendszer, minden föltett szándék s minden bölcselet megsemmisül ezen szó előtt: fiam, gyermekem boldogsága! Van-e édes anya a föld kerekségén, ki, megszívlelvén, hány embert tett már boldogtalanná az anya élete fonalának korai elszakadása, éjjelt is nappalá ne tenne szemefényének jóléte- s üdveért? S a ki tán haboznék, emlékezzék a a szerencsétlen Lenaura, ki, édes anyját idő előtt elveszítvén, magára maradt s kormányos nélkül szállt az élet vészes tengerére. Az anyai kezek gondozásának hiányát érezte, főlqg szive, melyből a vallásosság gyönge csíráinak kivesztével a boldogság is örökre eltűnt. Nyugalmat keresett mindenütt, de sehol sem talált, még a Niagara zuhatagnál sem; mert itt sem ennek esését, hanem elégedetlenség által zaklatott lelkének hullám-csapásait hallotta folyton. Szóval elégedetlenül és a boldogság reménye nélkül halt meg. Végül mely édes anya ne hordozná szivén életének minden napjában azokat, kiket egykor szive alatt rejtett, elgondolván, hány bűnös lobbantotta már, a puska-cső és hóhér bárdja előtt s a bitófa alatt, a kötelesség-mulasztás vádját anyja szemére, kinek sokszor egy szava, intése, tekintete, vagy pillantása elég lett volna a hibának már gyökerében kiölésére ? De leghelyesebb lesz, üssük föl az élet könyvét, s lássuk az anyai felelősségnek egy világos esetét: Pár évtizeddel ezelőtt szolgált az akkor még „osztrák"-nak nevezett hadseregben egy lengyel származású fiatal tiszt. Egyik napon beállít hozzá egy házaló zsidó s fehérneműt kínálgat neki megvételre. A tiszt néhány zsebkendőt kiválaszt, alkuba ereszkedik, megállapodik a zsidóval bizonyos árban, s már magához is veszi a kendőket, de nem fizet, mondván : Hagyja itt a kendőket, árukért pedig jöjjön néhány nap múlva; mert most nincs pénzem. A házaló azonban kijelenti, hogy a kendőket biz' nem hagyja itt, hanem majd elhozza pár nap mul-