Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1885
Értekezés: A darvinizmus
11 Pi fi foguakra. Kérődzők, szarvasok nagy változatban, zsiráff és antilopé; az ormányosok közül a kétagyaru masztodon; a vastagbőrüek közül több orrszarvú. A nagyobb ragadozók még hiányoznak. A harmadik korszak harmadik kora, a pliocén kor jelentékenyen hasonlít a mostani korhoz. Földsülyedések által az összefüggő földterületek elválnak (Europa-Amerika). Az atlanti óceán mindkét partján ugyanazon fajokat találjuk. Azonban e közösség csakhamar megszűnik. Amerikában idomtalan nagy lajhárokat, Európában a nagy ragadozók csontjait találjuk a barlangokban (oroszlán, medve stb.), melyek a jelenkori ragadozókat nagyságban jóval fölülmúlják. Csontjaik nagy mennyisége egész rétegeket képez. E kor elején az óvilágban a rettenetes mammut, a kor végén az elefánt. A forró égalj enyhébbé változván, az állatok elérték legtökéletesebb alakjaikat. A föld gyümölcs termő fákkal illatozik, s ime végre megjelenik az ember a teremtőtől nyert értelmiségével, szabad akaratával, erkölcsvallási érzelmeivel. A pliocén kor legutolsó képződményéig nincsen nyoma; föllépte után uj állatnemekről nem tesz említést az őslénytan. Requievit Deus ab opere. Ha már most a fölsorolt adatokat fontolóra veszszük, meggyőződünk azon geológiai tényről, hogy az állatok a legősibb korból az ember megjelenéséig nem a határozatlan állati alakok változatait mutatják, hanem meghatározott fajokban tűnnek fül mindenütt. Igaz, a fajok sok fajtákra oszlanak, de a fajták chaoszszerü átmenete uj fajokba — teljesen hiányzik. Nem az átalakuló fajok bizonytalanságát, hanem azok körvonalozott bizonyosságát tárja elénk a paleontologia. Darwin tana tehát ellenkezik a geológia adataival is. Nagyobb nyomaték kedvéért ide igtatjuk a tudós F r a a s nyilatkozatát, ki lláer tanúsága szerint egész életét az őskor állatainak vizsgálatában töltötte cl. „Hogy az emberi nem valamelyik majomfajból származott légyen, ez a legagyafurtabb gondolat, melyet az emberi nem története fölött az emberek valaha kigondoltak; méltó, hogy megörökitessék az emberi bolondságok történetének újabb kiadásában.“ A fejlődés csak a faj határain belül bizonyítható, mondja W i r h o v is. Mindezekből elég világos, bogy a természeti kiválasztás elve nem általános érvényű; nem képes a fejlődéstannak szilárd alapot kölcsönözni, sem a fajok keletkezésének titkát megoldani. Ezen meggyőződésünk még fokozódni fog és erősebbé lesz, ha meggondoljuk, hogy a hasznosság, ha bir is jelentőséggel az állat- és növényvilág fiziológiai tulajdonságaira nézve, de azoknak alaki jelenségeire nézve egészen közömbös. Valamely lepke alsó szárnyain levő színes szem a lepke nemi kiválására legkissebb hasznossági fontossággal sem bírhat; repülése közben nem is látható, nyugvó állapotában pedig felső szárnyai eltakarják. Mi hasznát veszi a patkány vagy egér hosszú farkának? Váljon valamely növény levélszélei fiirészesek- csipkések- vagy épszélüek-e, nehezen bir befolyással annak győzelmére létéért való küzdelmében. De azért megtartja típusát és mondhatni, makacs szívóssággal ragaszkodik jellegéhez; pl. a levelek allása és helyzetéhez, mi létküzdelmére ugyancsak indifferens, közönyös lehet. Az alapos kutatásairól nevezetes és kitűnő botanikus Nügeli igy nyilatkozók e tárgyban:
