Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1885

Értekezés: A darvinizmus

7

mag csirájában megvolt, mint uralkodó hatalom jelentkezik; a növelő anyagok táplálókká ós egy élő testnek ós benső egységének részeivé válnak. A malom vize azonban viz marad, a rézkerék a legfinomabb zsebórában is réz marad és megtartja merev alakját.

A homokkő mechanikus utón növekszik kívülről, azáltal, hogy egyik homokréteg a másikra rakódik és lassanként szilárd egészet képez. A szabadon eső kő gépiesen követi az általános nehézkedés törvényét, valamint a bolygók is törvényszerűen futják utjokat központjok körül. Midőn azonban a fa gyökere a sziklarepedésből szedi az éltető kálisót és ásványból alkotja növénysejtjeit, az nem puszta mechanizmus, hanem organikus tevékenység és hatás.

A természet életének mechanikus fölfogása csak mennyiséges növekedést és kisebbedést ismer; a mennyiségesből a minőségest igyekszik kimagyarázni. A nioner elosztásából két moner lesz. „Lássátok,“ igy ir Hackel, „a tovább- tenyészés nem egyéb, mint a szervezetnek egyedi korlátját túlhaladó növekedése.“ — „Igen, ha a kettéosztást egyáltalán mechanikus eljárásnak elfogadhatnék“ feleli rá egyik bírálója. „Mert ha minden, Newton szabályai szerint megy, akkor az történhetik, hogy az ősnyálkagomolyban (nioner) tömörülés, összehúzódás folytán sűrűbb mag képződik, vagy pedig kívülről sejtizzadmány támad, de kettéoszlás nem. Az pedig, hogy anyag-halmozás által nem egy kétakkora tömegű, hanem tömegre nézve egyenlő két test származik, az erőműtan törvényeivel ellenkezik ; és ebben leljük föl egyszersmind azon rendkívüli különbséget, mely a moner és kristály közt fönn áll. Az elefántnak roppant nagy teste úgy, mint a legkisebb állaté egy rendkívül pici, szabad szemmel nem is látható sejttel veszi kezdetét. Ez fejlődésnek indul és többszörösen ismételt oszlás által rövid idő alatt igen sok hasonló sejt áll elő. Egyenlőségük mindinkább tünedezik; külön válnak és különböző alkatunkká és minőségünkké lesznek. A gyomorsejtek az emésztés, a vérsejtek az anyagcsere, a tüdősejtek a lélegzés, a májsejtek az epekészités munkáját vállalják magokra. De hogy jönnek ezen ügyetlen sejtek arra a gondolatra, hogy ily meglepő célszerűséggel csoportosuljanak és oly megfoghatatlan értelmiséggel oszszák föl egymás közt a munkát, mely által létre hoznak oly alkatokat, a minőket soha nem is láttak, nem is ismerték még alaprajzaikat se ?! Csodálatos, hogy elefántsejtekből sohasem lesz orozlán, a mi pedig mechanikus összegezés folytán nem látszanék épen lehetetlennek, ha már az első sejtben nem volna tervszerüleg meghatározva annak jövő élete.

Häckelt azonban legkevésbé sem zsenirozzák e kérdések és anélkül, hogy legkisebb zavarba jönne, Összehasonlítja a sejteket egy kultur-állam jól nevelt polgáraival. „Valóban,“ úgymond, „a mi testünk és minden állaté valóságos civilizált sejtállamot képez.“ Nagyon szép. De hogy tettek e sejtek ily furcsa civilizációra szert? A mechanikus erők abszolút vakon működnek és ha, mint Hitekéi állítja, minden sejtnek külön lelke van, — egyáltalán igen pazarul bánik Hackel a sejtlelkek- és léleksejtekkel — akkor igyekezni is fog minden sejt saját külön életét megtartani és külső befolyások ellen megvédeni. Egy organizmusban sem működik több, hanem csak egy lélek, mely egyedének különféle- ségeit egybetartva a különbözőleg alkotott sejtek külön munkásságát egy közös,