Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1884

— IB — két csak úgy odavetett szóval útbaigazítsuk s feleletük végén megnyugtassuk. Néha megtörténik, hogy kipróbált szorgalmú, figyelmes és tehetséges tanuló is, nem készül el szabatosan, pontosan a felelésre; ne engedjük ezeket egészen magukra, de felelés után kérdezzük meg az okot s ha nem kielégítő, figyelmeztessük a következményekre. Nem hiányoznak olyan tanúlók sem, kik a tanár segítő szava után, oly hangon mintha ők tudták volna azt, csak rüktün nem jutott eszükben, ismétlik a tanár szavait. Az ilyenek rendesen bőbeszédűek, felületesek, öntelt s nem ritkán szemtelenek. Ha ezeket a tanár egészen magára hagyja, egy darabig vergődnek, össze-vissza kapkodnak, végre teljesen elakad a szekér, hagyuk is szépen a sárban. Megérdemlik, s egy-két ily lecke néha használ is. Legjobb azokkal is így tenni, kikről tudomásunkra jutott, hogy érdemjegyüket keveslik, s ha mellé még — mint rendesen úgy is van — hanyag, szórakozott tanulók, nem szükséges elejét venni annak sem, hogy osztálytársaik abszurd feleletei miatt kinevessék. Kissé talán erős orvosság, de hathatós és egészen a betegséghez szabott. 4. Az examinálásnál a tanárnak magára is kell vigyáznia, ha azt akarja, hogy az examinálás a kívánt eredményeket meghozza. Vannak tanárok, kik kérdezés közben folyton beszélnek, vagy segitőleg vagy magyarázólag; alig kezdi meg a mondatot a felelő, már a tanár bele vág és kiegészíti. Természetes, hogy ha a tanuló ezt észre veszi, többé nem készül pontos, szabatos felelésre, tudván, hogy ez úgy is lehetetlen, de meg hogy ha megakad, a tanár ugy is rögtün segítségére jő. A lassúbb gondolkozású vagy szószegény tanulókat megzavarja az ily kérdezési modor, s általán elüli a tanulókban a gondolatok gyors üsszefüzésének és'szavakba való öntésének készségét. Különben is az ily feleltetés közben odavetett magyarázatok mit sem érnek, vagy legalább is annyi haszonnal nem járnak, mint amennyi kárt okoznak. Azt sem szabad felednünk, hogy a mathezisnál sokszor egy vagy két eszme szabatos felfogása adja meg a felelet értékét, mert a többi a legközünségesebb hányolás; ha tehát a tanár ad ezen gondolatoknak vagy eszméknek is kifejezést, tulajdonképen a tanár, nem a tanuló felelt; általán ily modor mellett igazságos érdemjegyet alig adhatunk. Az ellenkező véglet sem helyeselhető, nem csak, mert a nem felelő tanulókra haszontalan, a felelőre nyomasztó és ijesztő, általán időrabló, de főleg azért, mert részben méltánytalan és legtübbszür ily eljárás mellett csak jeles és másodrendű érdemjegyet szerezhet a tanuló. Szerény véleményem szerint itt is, mint annyi másban legjobb az arany közép út. Az előző pontban általános vonásokban jeleztem is mikor s mily mérvben szóljon a felelésbe. Sok tanár szereti, ha főleg a közönséges számításokat a felelő minél gyorsabban végezi; ez kapkodásra könnyelműségre vezet a privát számolásnál is. Pedig egy kapkodási úgynevezett elnézési hiba, órák munkáját tünkre teheti. Legjobb, ha a tanúló már a felelésnél megszokja a nyugodt, körültekintő munkát épen a küzünséges számolásoknál. Végre felelés közben a tanár legyen a felelő iránt türelmes, higgadt, megnyerő, bátorító, még ha büntet is, ne tegye azt heveskedve, indulatosan főleg pedig ne a felelés folyamában. Ha a felelő nehezebb kérdést kapott, és a tanár