Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1881

erkölcsi kötelék, ha csak az nem, a mit az állam rendeletileg- megállapított. Az uralkodók soha sem voltak korláttalanabbak, mint midőn az egyed, a család, az egyház, a művészi és ipartársulatok önállósága eltöröltetett. Hogy az államimádók minő sebet ütöttek a társadalom testén, midőn az egyedet, a családot, a községet önnállóságától megfosztották, azt megértjük legjobban akkor, ha meggondoljuk, mit veszt az emberi test, ha hajától, fogaitól vagy egyéb tagja használatától megfosztatik; hogy az egyháznak önállóságától való megfosztatása még nagyobb seb volt a társadalmon és hasonló ahhoz, midőn az ember szellemi tehetsége használatában megbénul, az világos. Következett a 19 ik század. Ennek első felében szükségesnek látták a fejedelmek egyeduradalmát megszorítani és alkotmányokat életbe léptetni. Mintául az angol alkotmányt választották. De míg az. angol alkotmány történelmileg és a régi mentességeket tiszteletben tartva fejlődött ki: azalatt az újítók oly országokba vittek be ahhoz hasonló kormányformákat, hol azoknak a rendeleteken kívlíl nem volt a népben semmi alapja. Oly kormány helyébe, melynek alakulási czélja az volt, hogy védelmezze az egyedet az összesek egyesülésében s hogy mindenkinek biztosítsa a jogot embertársa sérelme nélkül úgy eszközölni a jót, a mint akarja és tudja: az egyes polgárokéitól különböző, sőt azokéival ellentétes jogokkal fölruházott államot léptettek életbe, mely a francziák által kihirdetett emberi és társadalmi jogokon alapúit; mi által nem teltek egyebet, mint hogy a fejedelmek mindenhatóságát átváltoztatták a miniszterek és parlamentek mindenhatóságává. Hogy mily nagy remények köttettek az alkotmányos korszakhoz, de egyúttal mennyi csalódás követte e reményeket: azt tudja igen jól mind az, ki a 48 as mozgalmakat és az utána következő időket komolyan megfigyelte. Betölthetetlen remények elégületlenséget eredményeznek. A folytonos várakozás folytonos izgatottságot szült; alig történt valami változás, mindjárt egy másiknak érezték szükségét. Hírlapírók és ügyvédek kerekedtek felül, gomba módra szaporodtak a rögtönzött elméletek; megeredt a rossz nyelv mindazok ellen, kik kormányoztak; átalakulásokon törték az emberek folyton fejőket s haladásnak kereszteltek el minden újítást, szabadelvttségnek minden ellenzést, feledvén, hogy minden országnak olyan kormánya van, a milyet érdemel, s hogy a népet nem az alkotmány, parlament, nem a választások és hírlapok, hanem saját erkölcsei teszik szabaddá, vagy is azon állapot, hogy jogkörén belül mindenki, tehát az egyed, a család, a község, az egyház szabadon mozoghasson. A szabadság kultuszának csak úgy megvannak képmutatói, mint minden más kultusznak. Ezen képmutatók a népet souverainnek mondják, hogy megcsalják azt épen úgy, mint a souveraineket; azt mondják a népnek, hogy egy fokon áll a nemesekkel, a gazdagokkal, a tudósokkal, az Istennel, hogy kiöljék belőle amaz alárendeltség érzetét, mely megakadályozza a lealacsonyodást, mert megszabja a határt, a meddig az alávetésnek kell mennie. A nép souverainitása dogma, de ép oly elvont, mint a társadalmi szerződés; elméletileg