Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1881

— 29 ­és díj nélkül írattak be. — Az ifjúsági dalkör 54 tagot számlált, kik hetenkint egy órára gyűltek össze egyházi énekek és világi dalok vegyeskarú átiratainak begyakorlására az énektanár vezetése mellett. Az énektanár dija a heti 3 óráért a főgimnázium pénztárából 150 frt. Franczia nyelv. Het. 4 óra; kettő a kezdőknek, kettő a haladóknak. K. k. Sassváry L. nyelvtana és Schlott Gyula olvasókönyve. Évi díj tiz frt, melyet a tanulók űzetnek. Onképző-kör. A főgimnázium 7-ik és 8-ik osztályának növendékei közül 66-an alakíták meg az 1881. év szeptember 17-ikéu a jelen iskolai évre az önképzö-kört. E lelkes ifjak ezen évben is dicséretes buzgalommal karolták fel az önképzés nemes esz­méjét: a nemzeti nyelvben, irodalomban s az egyes tudományágakban való önmű­velést. A kör működését Verbőczy István tanár úr vezérelte, ki az alakuló gyűlésen az ifjaknak ez úttal is főleg az iskolai tanulmányokkal összhangzásba hozandó, komoly irányú s kitartó munkásságot ajánlotta, úgy, hogy a kör műkö­dése csak mintegy kibővítése, kiegészítése legyen az iskolai tanulmányoknak. A tagok működésének eredményét 108, részben tudományos mű képezte. A kör közgyűlésein tudományos értekezések, tanulmányok olvastattak fel, és pedig: a) ,,A walesi bárdok", széptani fejtegetés, Wirth Gynla 8-ik oszt. tanulótól; b) „A népszínműről", Leopold Samu 8-ik oszt. tanulótól; c) „Franklin Benjamin jelleme", Buday Béla 8-ik oszt. tanulótól; d) „A helység kalapácsa", széptani tanulmány, Haksch Lajos levelező tagtól; e) Moliere „A férjek iskolája" ez. vígjátékának fejtegetése, Markusz Miksa 8-ik oszt. tanulótól; f) '„Kisfaludy Sándor költészete", Kiss Gyula 8-ik oszt. tanulótól; g) „Alighieri Dante élete", Kaufmann Sándor 7-ik oszt. tanulótól. A kör tagjai buzgalmának emelésére nem csekély hatással volt azon jó­akaratú érdeklődés, melynek folytán egyes jótevők a jelen iskolai évben is részint pályadíjakat tűztek ki, részint a körnek könyvtárát gyarapították szíves adomá­nyaikkal, és pedig: 1) Tekintetes Lnkrits István törvényszéki bíró úr, a lefolyt év augusztus havában a főgimnázium igazgatójánál megjelenvén, előadta, hogy. vele együtt tizenketten a pécsi főgimnázium volt-tanulói közül, kik 1856-ban végezték gimná­ziumi pályájokat, 25 év után, az 1881-ik év augusztus havában, találkozóra össze­gyűlvén, kegyeletesen megemlékeztek ama tanító-intézetről is, melynek egykoron növendékei voltak. E kegyeletes megemlékezést tettleg is tanúsítani akarván, 100 forintot ajánlanak fel, azon föltétellel, hogy ezen összeg két, az önképző-kör tagjai által készítendő pályamű jutalmazására fordittassék. Az egyik 50 frtos jutalmat Buday Béla 8-ik osztályi tanuló nyerte el „Régi dal" czimű költői el­beszélésével, a másikat Vizneker Antal 8-ik oszt. tanuló „Hunyadi Mátyás kora, kiváló tekintettel a renaissance mozgalmakra" czimü történeti értekezésével. 2) A tek. pécsi Casinó-egyesiiletnek szabadon választott tárgyú szép-

Next

/
Thumbnails
Contents