Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1881

- 14 — Cantu Caesar ezen jeles korrajzban hün ecsetelte civilizált Európánk — főleg Nyugoti- és Déli-Európának — a 18. 19-ik században történt arczszine változását hit-erkölcsi és politikai tekintetben. Az egész korrajzból az tűnik ki, mily kevés a megállapodás a népek- vagy nemzetekben; mily folytonos a változás az intézményekben! A hatalom, sajnos, bármily kezek közt legyen, saját kárára mindig és mindenütt terjeszkedik. A korlátlan egyeduralom a kényuralom felé hajlik, a szűkebb alkotmányosság a parlamentarizmus felé; a parlamentalis élet a köztársaság felé kacsintgat, a demokratizmus könnyen elfajzik az utczai tömeg rémuralmává. Ez nagy baj; mert lehetetlenné teszi a megállapodást és megnyugvást. Lesznek-e a népek valaha nagykorúak? Fogják-e sorsukat azon tapintatos mérséklettel intézni, melyet a szorgalmas oknyomozás és a bölcs előrelátás nyújt? Tehetnék! Megtehetnék kétség kívül; mert legyen bár az emberi természet, magában véve, ingatag, változó és fészkelődő, ám e fogyatkozások daczára bír a keresztény emberiség sajátjául elveket és igazságokat, melyek soha sem változnak. Az önfényű csillagok azért neveztettek el álló-csillagoknak, mert látszat szerint helyöket nem változtatták. Az ujabb csillagászati tudomány azonban kimutatta, hogy ezek is változtatják helyöket, s hogy a sarkcsillag évezredek után más csillagnak adja át szerepét. Tehát ezek is változnak. Ámde a Teremtőtől az emberi kebelbe írt erkölcsi törvény és Krisztus evangeliuma soha sem változik. Ezek a változhatatlan örök elvek és igazságok, s mert Isten adta azokat az embereknek, tehát az emberiség tulajdonai. Azt mondja Cantu Caesar történelmében, hogy valahányszor eltértek a népek az örök elvektől, mindannyiszor nyomorültan alászálltak, kiestek szerepökből, hányattattak, itt-ott elzlillődtek. S Görögország vagy Róma története nem ugyanezt bizonyítja-e? Nem akkor gyengültek el a fegyvert forgató erős karok és omlott össze birodalmok, midőn kiveszett belőlök az istenfélelem és megromlottak az erkölcsök? Akar az emberiség megállapodásra jutni, intézményeit máról holnapra nem változtatni; akarja a számtalan szerencsétlenséggel járó nagy rázkódtatásokat és hányattatásokat kikerülni? Ám ragaszkodjék az erkölcsi rendhez és kinyilatkoztatott örök igazságokhoz; kövesse vezérelvül azokat a politikában és a törvényhozásban, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban, a tudományban, nevelésben, kereskedelemben stb.; röviden, fogadja el azon elveket a köz és magán élet szabályozóiul: akkor megállapodik és nagykorúvá lesz az emberiség; mert bírja az örök elvekben lábai alatt a megrendíthetetlen alapot és az elvek alkalmazásában a biztos vezérfonalat. Ezek után kérdem, nem csodálatos-e, mert megfoghatatlan, az üldözés, mellyel az állam, az erősebb: tör az egyház ellen, mely imádkozik, áld és megszentel? Nem ikeralakjai-e mindketten a nagy emberi társadalomnak? Nincsenek-e kölcsönös támogatásra utalva? Ugyan kérem, árt-e az egyház az