Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1880

— 5

efemer becsűek maradtak, s oly körben tartották fenn magokat, mely nagyon tudott lelkesedni a nemzeti hagyományokért, de ezeknek magyaros, népies nyelven való megízlelésén kívül egyebet nem kívánt, mert nem ismert.

Pálóczi Horvátnak szintén megvolt a maga lelkes közönsége, de a mely ép oly kevéssé tudott a „Hunniász“ tárgya fölé emelkedni, mint maga a költő. A tárgy bizonyára lelkesítő, de az egység nélkül szűkölködő compositio, az érdektelen, elhanyagolt kidolgozás érintetlenül hagyja aestketikai érzékünket.

Hatás szempontjából legmagasabban áll Gvadányi, de tehetségre ö sem múlja fölül társait. Kedveli az ősi szokásokat, s ezeket zamatos, erővel teljes nyelven ismerteti, ajánlja. „Egy falusi nótárius budai utazásáéban van néhány ügyes rajz, van benne egy tőről metszett alak, Zajtay, a nemzeti visszahatás képviselője, — de hiányzik az igazi jellemrajz, az egységes szerkezet, szóval az, a mi a költői tehetségre nézve a kritérium fontosságával bír.

„A klasszikus iskola a tudósok egyesülete volt.“ (Bánóczy, Révay élete, 178.) Az új mértékű versek elsőségéért oly vita folyt köztök, mint akár egy tudományos felfedezésért. A költés ez iskola körében tudomány gyanánt tekintetvén, természetes, hogy csakhamar a forma jutott az érdeklődés középpontjába. Ez pedig mindig bénítja a költői szellem szabad mozgását. „Inkább behatottak a régiek formáiba, mint szellemébe — úgymond Bodnár Zs. (Életképek, 1876, 515. 1.) — és szolgai utánzással követték példányaikat a nélkül, hogy azok nemes egyszerűségét elsajátítva, valami remeket nyújthattak volna.“

Baráti Szabó egész tűzzel alkotja a lelketlen formákat szellem, tartalom nélkül. Innét van, hogy (mint Beöthy Zs. írod. tört. I. 92. megjegyzi) „Ódái, idyll- jei, levelei stb. alig egyebek verstani gyakorlatoknál.“

Révay más téren szerzett magának megérdcmlett babérokat, a költészet terén csak dilettánsnak mondható, ki gyakran csak „szórakozásból“ irta a verseket. „Az ő költészete is (mondja Bodnár. Életk. 523.) csak a régi világ eszméiből táplálkozott a nélkül, hogy azok naiv igazságát, előttünk alig érthető objecti- vitását elsajátította volna.“ Révay magát „hideg költőnek“ vallja, kiben elzsibba- dott a szív legédesebb érzése. (Bán. Révay él. 184.) Maga legjobban Ítélt önmagáról. Ilévayban nincs költői érzés, csak jól kifejlett költői érzék. A kettőt összezavarja s magát nagy költőnek véli. A klasszikái iskolában mindenesetre ő áll legközelebb a Parnassuslioz, de mégis jó távolban a múzsák csarnokától.

Rajnis bár első verselgetett a triasban római mérték szerint, föllépése mégis utolsó volt a klasszicizmus követői közt. Rajnis inkább theoretikus versiró, mint költő. Lelkesedéssel, mondhatni rajongással küzdött a római forma mellett, a nemzeti idom ellen. A rím csak „felelő echo-játék“, mely nem nagy ékessége a poétái tudománynak. „Tsuda, hogy ekkorig is annyi tudós magyarok a drága időt ily gyermeki dologra vesztegették.“ (Kalauz.) Alább megint: „Meg ne ütközzél, rithmus-szerető atyafi! Örömest vallom, szóval és írással hirdetem, hogy Gyöngyösi István, Faludi Ferencz és sok egyéb rithmisták egyszersmind nagy poéták; csak azt vitatom, hogy nem kisebbek sőt tán nagyobbak volnának, ha lemondottak yolna ama törvényről:

„Egy rend végének más rendnek vége feleljen.“