Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1880
Virág Benedek mint költő és történetiró. A mozgalom, mely Virág Benedek emlékezetének megünneplése s müveinek újabb kiadása ügyébeu nem rég nyilvánúlt, méltó koszorú az ötven éves be- mokosült sírra, mely a „szent öreg“ tetemeit a budai krisztinavárosi temetőben fedezi. Ötven év zajlott le nemzetünk életében azóta, hogy a küzdés eg-y nagy emberének koporsója mellett könyezve állott a magyar Minerva. Ez ötven év meghozta irodalmunknak aranykorát, s nagyobbrészt biztosította azok emlékét, kik egykoron küzdelmeiknek közepette ezen aranykor felé csak jó reménnyel s epedö vággyal tekinthettek, de annak világosságát sokban fáradott szemeik még nem élvezhették. A magyar renaissance történetének Írója hű leszen kötelességéhez, ha kegyeletesen emlékezik meg ezen úttörőkről, kik a nehéz küzdés ára fejében nem mutathattak fel egyebet a most említett jó reménynél. Gondoljunk tisztelettel e kialudt bolygók maradványaira, mert ezek világították be nemzetünk egét a hosz- szú éj után, mintegy hajnalt derítve a fényes nap elé, mely a Petőfik, Vörösmartyk s Aranyok költészetéből lövelli felénk fellegbontó sugarait. Virág mint költő. A magyar nyelv tanait Révay már jó idejc biztos alapokra fektette a múlt században, s e nyelv, nemzetiségünk ezen egyetlen támasztéka, még mindig idegen volt saját honában, mert a magyar nemzetiség eszméje mostoha gyermek volt a honfiak gondolata körében. Az anyagilag biztosított főrangúság a külföldiesség mázával igyekezett takargatni sybarita tulajdonait; a honatyák a nekik kényelmesebb, mert megszokott, latin nyelv mellett törtek lándsát az országgyűlésen. A tudományok szükségleteit szintén a latin nyelv elégítette ki. A külföldieskcdés a főrangúak köréből csakhamar átszivárgóit a középosztályba is, s így a nemzeti nyelv tudása, pártolása, mivelése rövid idő alatt köznapi, érdektelen dologgá vált. Szomorúan kiált e némaságba Berzsenyi leverő szava: 1*
