Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1878

— 5 — Hanem ekkor a kőszikla, mely egykor a bálványozott kényurak országait összezúzta, megmozdúlt és fenyegetöleg közeledett a porosz államhatalomhoz, hogy azt szétzúzza. A leghatalmasabb hadsereggel és agyonszabályozó rendörséggel fölszerelt, hires tanárokkal és iskolamesterekkel kérkedő porosz állam kebelében íolburjánzott a socialismus és oly rémalakban lépett föl, hogy a májusi törvényeket szentesítő uralkodó, magába szállva, fölkiáltott: Ne foszszátok meg vallásától népemet! Kihez intézte, ijedtében, Vilmos császár e fölkiáltó szavakat? A néphez nem, mert hiszen azt inkább attól féltette, hogy elrabolják vallását; a katholicismushoz szintén nem, mert az a leggyöngédebb anyai kezekkel hinti és ápolja az egész világon a vallás áldásait; intézte tehát a német császár fölkiáltó szavait azon lelketlen államférfiakhoz, kik úgy kormányoztak, mintha az állampolgár nem is volna hit-erkölcsi lény, hanem akarat nélkül való automata, csak arra való, hogy fizessen és katonáskodjék; intézte fölkiáltását kiválólag azon férfiak ellen, kik a katholicismus megbénítására meghozták a májusi törvényeket és a kath. alattvalókat vallásuk miatt üldözőbe vették; intézte végre a hivatalos sajtó és a vele egy gyékényen áruló újságlapok ellen, kik megfoghatatlan fonáksággal megtámadták és lerombolni törökedtek a népben a hitbeli meggyőződést, a lelkiismeret szabadságát. De volt még más valaki, a kihez akarata ellenére is intézte Vilmos császár fölkiáltó szavait. Ha nem csalódom, Protagoras volt azon férfiú, kit Athene városa száműzött kebeléből azért, mert Isten létét tagadta. Midőn tehát, a várost elhagyván, hajóra szállt, és nagy tengeri vihar közt a villám a hajó mellett leütött, ugyanazon istentagadó Protagoras, a földre borúiván, fölkiáltott: Istenem, Istenem, mennyire üldözőbe vettél te engemet! Bár mennyire igyekeztem tova űzni magamtól e gondolatot, nem sikerült: Vilmos császár fölkiáltó szavai folytonosan Protagorast hozták eszembe. Avagy nem Vilmos császár szentesitette-e a májusi törvényeket? Nem ő állott-e ellent a császárné közbej árulásának és űzte számkivetésbe a betegápoló nénéket, kik, előtte megjelenvén, könyörögtek, ne foszsza meg őket betegjeiktől? sat. Midőn tehát Vilmos császár nevezetes szavait kiejtette, azokat ugyan akkor maga ellen is intézte, úgymint, ki a kath. hitéletet mélyen sértő májusi határozatokat szentesitvén, azokat törvény erejére emelte és azok kérlelhetetlen végrehajtása ellenében még a kivételes kegyelmi tényt is megtagadta! Ne foszszátok meg vallásától népemet! Mekkora tanulság rejlik e szavakban a fejedelmekre, törvényhozókra, szülőkre és tanférfiakra nézve? Avagy nem figyelmeztette-e Vilmos császár e fölkiáltás által a törvényhozókat és fejedelmeket, hogy ne hozzanak és ne szentesítsenek oly törvényeket, melyek a népnek hit-erkölcsi neveltetését és oktatását megakadályozzák, az Egyházat az iskolákból kiszorítják, annak társadalmi üdvös és jótékony működését fölforgatják? Nem figyelmeztette-e egyszersmind a szülőket és a tanférfiakat, hogy a gyermekeket és ifjakat, az állam fiatal polgárait Isten félelmében és jó erkölcsökben neveljék? v