Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1877

— 10 — Minthogy a gyermekélet első éveit kizárólag a test fejlesztése és a lelki tehetségek ébresztése veszi igénybe, ez pedig játék közt legjobban eszközölhető: igen természetes, sőt szükséges, hogy az alváson kívül legyen a kisdednek egész élete, úgy szólván, játék, Ámde a gyermek nő, további élete nem lehet folytonos játék. A gyermek nem maradhat mindig a szülői házban, hanem kilép onnan előbb az iskolába, azután az életbe, s ha már az iskola sem játék, annál kevésbbé játék az élet. Az emberi élet valódi föladat, melynek helyes megoldása nem tréfa dolog, főleg figyermekre nézve, ki mint munkás fog egykor kilépni valamely életpályára. Ismeretes, hogy az emberi test nagy hideget elvisel, ha az átmenet a melegből a hidegre nem hirtelen, hanem fokozatosan történik, s a test a hideghez lassankint hozzászokik. Az sem titok, hogy mind a test, mind a lélek nagy és kitartó munkára képes, ha fokozatos átmenet közt ahhoz előbb hozzászokott. Ugyanígy van a gyermekkel. A gyermeknek, mig kisded, életeleme a játék. Ámde a gyermek nő, reá iskola és életpálya, azaz foglalkozás, munka vár. Hogyan fogjuk a játszó kis gyermeket erre rávezetni? Egyszerre? Ez lehetetlen volna, nem birná meg a kis gyermek ; tehát fokozatosan, lassú átmenettel a játékból a munkára. De épen azért, mert e fokozatos átmenet lehetséges, sőt nem is nehéz: elengedhetetlen kötelessége minden szülőnek az átmenetet eszközölni, vagy is a gyermeket a játékból lassankint munkásságra terelni, különben veszélyeztetve lesz a gyermekre nézve az iskolák sikere és kétes leszen reá nézve az életföladat helyes megoldása. Nem ok nélkül beszélek a gyermek játékáról ily komoly hangon, ellenkezőleg, igen fontos okból. Mert, nem a tehetséghiány miatt üttetik el legtöbb gyermek az iskolától, hanem a munkásság hiánya miatt Tüzetes megfigyelés folytán tapasztaltam, hogy a kisebb osztálybeli tanulóknál, főleg a kezdőknél az iskolák sikertelenségének majd mindig az oka, hogy a gyermek a szakadatlan játékot nem akarja abban hagyni, nem akar hozzáfogni a munkához. A lefolyt tanév kezdetén egy anya, hozzám vezetvén a főgym. 4-ik osztályába járt fiát, e szavakkal pirított rá: Szégyenlem kimondani, de tovább már nem hallgathatok. Tessék nézni e kamasz fiút, neki is oly jó tehetsége van, mint bátyjának; hanem, mint a porban heverő kis gyermek, felnőtt létére még mindig játszik. Egyéb alsó osztálybeli tanulók szülői, kiknek gyermekei nem tettek kellő előmenetelt, hozzám jővén, szintén azon panaszkodtak, hogy gyermekeik „mindig, de mindig" játszanak. íme komoly oldala a szűnni nem akaró gyermekjátéknak! Minthogy a panaszkodó szülők közül többen tanácsot kértek, mit tevők legyenek, az értekezés ezen pontjában, mely különben is a gyermek játékáról szól, szívesen megadom a tanácsot. A szóban levő tárgyra nézve kettőt kell a szülőnek folytonosan szem előtt tartani; először, hogy játék levén a kis gyermek előbbi élete, a játékot annyira megszerette és megszokta, hogy folytonosan játék van eszében; másodszor, hogy a növekedő gyermek élete nem maradhat folytonos játék. A második pontot azért