Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1859

— 4.

retek, tudományos, bölcsészeti és vallásos tanok, melyek az értelmi kifejlődésnek még csak bölcsőjében szendergő emberiség elméjére világot derítettek, vagy azt elhomályositák. A megszaporodott emberi-nem egy része Asiából Afrikába költözvén, magával vitte a műveltséget és tudományokat is. S bár mind a két földrész ős lakói egy ugyanazon forrásból meriték is ismereteiket; mégis e két különböző földrész ős népeinél két különböző, és egymástól igen eltérő nézetet találunk a műveltség és tudományok eredetéről. Asia népei a tudományokat tehetség, s lelkinagyság által embertársaikon felülemelkedett nevezetes férfiaktól származtaták; az afrikaiak ellenben azokat az isteni kinyilatkoztatás közvetlen müvének tekinték. E két különböző nézet és felfogásból két különböző irány támadott a művelődés és tudományosság terén. Asiában, hol a tudományokat emberi eredetüeknek tárták, minden ember felhiva érezé magát azokat ápolni, s további kifcjlesztésökben közreműködni; s ha daczára c körülménynek a haladás lassú volt, vagy az igények, s várakozásnak nem felelt meg, oka az: hogy nem tudták a szétszórt erőket egy czélra egyesíteni, vagy az egyeseknek sikerült fölfedezéseket másokkal közlcni nehéz volt. Ott ellenben, hol az emberek a tudományokat — isteni eredetüeknek tekintvén, — nem tarthatók közös tulajdonuknak, azok ápolása s kifejlesztése egy az emberiségnek e czélra kiválasztott testületére bízatott. Így lön a papi osztály egyedüli kezelője Afrikában a tudományoknak. Azonban semmi tudomány közhasznú nem lehet, sem akadálytalanul előre nem haladhat, mig az valamely testület kiváltsága és titka marad; úgy történt ez a tudományokkal a papi kaszt kezében is. Szerintők a tudományok mind az istenektől származván, senki, bár mennyire folyt volna is be kitartó szorgalma, s fáradhatlan kutatásai s észlelései által azok felvirágzására, nem tartható magát az általa fölfedezett egyes tételek, igazságok vagy ismeretek szerzőjének; idejárult hogy mind az, mit az istenek kinyilatkoztattak nem tűrt kétséget, hanem azt, mint csalhatatlan igazságot kellett mindenkinek elfogadni, anuélkül, hogy a felett kételkedni, azt tovább kutatni, vagy annak okát keresni szabad lett volna. E káros körülmény okozá, hogy a papi testület egyes tagjainál hiányozván a nemes ösztön, mely őket a tudományok további művelésére, s az igazságok kikutatására serkentette volna, a hagyományként rajok szállott ősi ismeretek, s tudományok hanyat- lani kezdettek.

Az ős-kor minden tudománya egyes rövid tételekből, állítás s mondatokból állott, mely- lyek versekbe öntve, eredeti jelentősöket elvesztvén, nem ritkán érthetlenekké váltak. Ez volt — tehát egy neme a költészetnek — mit a görög műveltség előtt az áfrikaiak tudománynak neveztek, s a mely tőlök a föld többi részeire szétterjedett.

így állottak kezdetben a tudományok általában, s ily nézetek voltak azok eredetéről az őskor népeinél. A mi különösen a mennyiségtant, mint az értelmi kifejlődés, s művelődés hatalmas tényezőjét, s a tudományosság egyik legfontosb ágát illeti, megjegyzendő: hogy bár a mértani az ős-kor népei különös szorgalommal művelték, azért nálok a számtanra mint a mértan ikertestvérére is elég gond és figyelem volt fordítva.

A mennyiségtan első nyomait China és Egyptomban találjuk. Kezdetét — mint minden tudományét — titokszerü homály borítja; annyi azonban biztos kútfők hiányában is a valószínűségnél bizonyosabbnak látszik: hogy az egyptomiaknál mint az ős-kor egyik legműveltebb nemzeténél virágzóbb volt, mint Asia bármely népeinél.

Az cgyptomiak által megállapított mennyiségtani eszmék bővebb kifejlődést olt nyertek, hol az ős-kor két népfaja közelebbi érintkezésbe jővén, eszméiket s ismereteiket egymással kölcsönösen közölheték. Azon kies és áldott tartományok, mellyeket a persa tengeröböibe siető Eufrát hullámai szegnek keresztül, valának színhelyei a népek évezredekig tartó egyesüléséből származott