Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1859
19 most tudomány-szomjas arabok csiiggedésl nem ismerő lelkesedéssel gyűjtők össze az emberi ismeretek minden emlékeit. Örökre nevezetes marad az emberi művelődés, s a tudományok történetében a byzanti 111. Mihály császár s az arabiai kormányzó Almámon között kötött békeszerződés azon pontja : miszerint az araboknak megengedtetek Konstantinápolyba menni s az ott létező görög müveket lemásolni. Az araboké tehát a dicsőség, hogy az ősök által meggyujtolt, s annyi századokon keresztül hagyományos kegyelettel ápolt szent tüze a tudományoknak végkép ki nem aludt. Az arabok lő figyelmét a mennyiségtan köté le. Kevés nemzet szerzett e tudomány körül magának annyi érdemet, mintáz arab nemzet, melynek hosszú évek után végre sikerült a két különböző görög és hindu irányt egyesíteni. Az eddig ismert első nevezetes arab mennyiségtudós Abu Abdallah Mohammed ben Musa (814—833) volt, ki Almamun khalifa kívánságára hindu csillagászati táblákból egy kivonatot készített. Később görög és hindu kútfők után egy algebrát irt, mely alapja lön az ujabbkori algebrának. E munka egyik része mértani ismereteket tartalmaz; különös figyelmet érdemel azért, mert benne az algebrát a mérlannal összekötő törekvésnek félreismerhetlen nyomai látszanak. Utána következő számos mennyiségtudósok nagy részt a tudományszerető khalifák parancsából a jelesebb görög és hindu men- nyiségtani munkák lefordításával foglalkoztak. Euklides elemei már Almansor uralkodása alatt 75é— 775-ben le voltak fordítva. Eleinte úgy látszik nem hatottak be a görög mennyiségtan szellemébe, mert fordításaik értelmetlenek, s zavartak voltak. Almansor alatt élt Musa ben Sehaker, kinek liai: Mohammed, Ahmed és Alhassan egy mértani munkát szerkesztettek. Mohammed egy önálló munkát is irta sík és tekeidomokról. Ezeknek kortársa volt Thabet ben Korrah, ki a nevezetes Almagest s Apollonius munkáit fordította, Euklides fordítását újra átdolgozta, s az algebrának a mértanrai alkalmazásáról egy munkát adott ki. Korában élt mennyiségtudósok közül bagdadi Mohammed a térfogatok bizonyos arányijain osztásáról; Hassan ben Hassan ben Haithem (megholt Kairóban 1038) Euklides Dalairól; Ahmed ben Mohammed ben Abd al Dselil a kört érintő s metsző vonalokról, kúpszeletekről s néhány mértani tételről; Abul VV’alid pedig a tekeháromszögekről értekeztek. Az arabok a görök és hindu ismereteket kitartó szorgalom és lelkesedéssel ápolták ; azonban mivel hiányzott nálok a kutató, s a dolog lényegébe tisztán és mélyen beható ész, a görögöket a mér- tanban, a hindukat pedig a számtanban elérni soha nem tudók. Törekvésük nem annyira a bővebb szellemi kifejlődés előmozdítására, mint az eddigi ismeretek terjesztésére volt irányozva. Feladatul a két irány egyesítését tűzvén ki, a csillagászat gyönyörű tért nyújtott nekik szándékuk valósítására, s eddigi ismereteik tökéletesítésére. Albatani (880 — 928), ki oly ügyesen tudá csillagászati számításaiban számtani ismereteit a mértaniakkal összekötve alkalmazni, a háromszögtanban húrok helyett újra a sinust kezdé használni. A sinus és cosinus közötti viszony öt az érintő — tangens — eszméjére vezeté; megállapítván a háromszögtani alaptételeket, azoknak gyakorlati alkalmazását tanitá. A megkezdett, de be nem végzett háromszögtani ismeretek, további fejlesztését Albatani halálával Abul Wel'a (937 — 998) sikeresen folytató, ki az érintő eszméjét tökéletesen kifejtvén, a sinuséhoz hasonló tangens-táblát készített, az eddig ismert függvények egymásközti viszonya öt a pótérintő — cotangcns — metsző — secans — és pótmetsző — cosecans — ismeretére juttató. Ebn Junis (979 — 1008) a secansok tábláját szerkesztő, s első volt, ki a függvényeket s a táblákat az általunk is ismert s kezelt módon használta. Az arabok a hindu algebrával nem fogadák el egyszersmind a iniveletcknél szükséges jegyeket s kifejezéseket, ezen nálok igen is érezhető hiányt mértani utón törekedtek némileg pótolni. A számi egyenletek gyökeit algebrailag kiszámítani nem tudván, azt mértanilag, szerkesztés által közelítőleg 3*
