Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1857
12 hető jelenre tér át. A főszereplőket, Descartes, Leibnitz, Kant, Fichte, Schelling, Krug, Herbart, stb. majd mindegyiket magából, majd ismét egyiket a másikból párhuzamos, ellentétes stb. tárgyalásaikból indokaik- és czéljaikban fölfogni törekszik. De mivel biztos tájékozás nélkül a kérdések megfejtése roppant fáradozásba és szívnyugtalanságba kerül, sőt sokszor tévútra vezet ott, hol a testet a lélekkel, az észt a szívvel, a mindenség elláthatlaa rendszerét a föld legparányibb férgével, Istent önmagával s a világgal, mennyet a földdel, multat a jelennel, ezt a jövővel stb. egyeztetni kívánja : azért a philosophiának — mint tannak — oly szervezetű rendszeréhez szegődjék, melyben az emberi ész tévedései ellen, és gyengesége támaszául minden egyetemieknél fensőbb és biztosabb tekintély van elfogadva. A bölcsészet szellemi erőink, törvényeink, szóval szelemi életünk tudománya. Feladata: az igaznak, szépnek és jónak eszméit fejtegetni. így tehát a bölcsészet észleges tudomány lévén, — de mely a tapasztalást nem mellőzheti — sikeres tárgyalására mindenek előtt lelki erőinket kell ismerni, hogy törvényeiket helyesen fejtegessük, és vizsgáljuk a lélek két ellentétes t. i. ép- és kórállapotát. Amott az ismerő, érző és kívánó tehetségek-, tehát a működés helyes irányát; cmitt a nmlékony és állandó kórokat, tehát azon állapotot, melyben a működés mintegy legyőzhetlen ösztönből téves irányt vön. Ezért a lélektan bevezető része a bölcsészeinek, mely az érzéki életet úgy mint a szellemit minden jeleneteivel tárgyalja; mely nemcsak a test és lélek közti szoros egybefüggést, hanem még a szerves lények közti különséget is legalább fővonalaiban megalapitja, a phsyche fokozatos fejlődését megismerteti, és igy az emberi lélek lényegének fölfogásában megóv ama szörnyű tévedésektől, melyek a philosophálásban — fájdalom — gyakoriak. Csak a tapasztalati lélektan kellő ismerete teszen alkalmassá, hogy a bölcsészeinek mind elméleti részeit megértsük, u. m. a gon dóik odástant, melyben gondolatainknak az ész törvényeivel s egymásközti megegyezését; az ismetant, melyben ismereteinknek a tárgyakkali megegyezését, tehát nemcsak alakiságukat, hanem valódiságukat is; — az aesthetikában pedig képzeteinknek a szép tárgyakkali megegyezését tanítja. Mind pedig gyakorlati részeiben az elmélet helyes alkalmazását — u. m. a természetjognak a magánjogra, hogy egyesek külcselekedetei és szabadsága közt azon egyezmény legyen, mely az egymássali megférhetés- s biztos létnek, és igy az állam életének és épségének, — továbbá a nemzetjogra, mely a nemzetek egymásközti egyezményét tehát a világbéke alapját teszi — tanítja. Végre az erkölcstant, mely akaratunk és cselekedeteinknek az erkölcsi törvényekkel, azaz : végczélunk és rendeltetésünkkel! megegyezését tárgyalja. Szóval : az élet azon sarkpont, melyen a philosophia forog, de eddig még nem bizonyította be, hogy az emberiséget akár egyedileg, akár társadalmilag boldogítani egyedül képes. E szomoritó tüneményt nem szabad ignorálni a fensőbb tudományosságra törekvőnek, és a bölcsészet tanulmányozásában nem a hitet pótolni, hanem inkább arra építeni legyen főczélja. „Sicut palmes non potest fructum facere, nisi manserit in vite, sic nec vos nisi in me manseritis.“ Az emberi nem legbecsesb nyilatkozatai közé tartozik a nyelv, mely a szellem természetét leghívebben ismerteti meg. A gondolkodás és nyelv oly viszonyban állnak, mint az anyag és erő, melyeket egymástól csak eszményileg különböztethetünk meg. Azért lehetlen helyesebben jelzeni a nyelv fogalmát, mint a görög teszi, mely Ivyvg név alatt az észt és beszédet össziti. Nyelvünkben a beszéd szó ily tökélyü fogalmi jegy, mely az észt szinte hangoztatja. Nem tévedünk tehát, midőn a beszédnek ily meghatározását adjuk : „a beszéd a fogalmaknak tagolt hangokbani előállítása. A nyelvben anyagot és alakot különböztetünk meg e szerint. Anyagát a szókészlet képezi, alakját pedig a szókészletnek szabályismei elhelyezése. Anyanyelvének anyagát bírja minden
