Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Juhász Miklós: A képekről való tudomány
AZ EGYHÁZATYÁK PLATONIZMUSA 79 Ez időben annyira keveredett az stoikus és neoplatonikus gondolatokkal, hogy tiszta platonizmusról Kr. után a második és harmadik században szó sem lehet. Helyes tehát Baltusnak megállapítása, hogy a platonizmus, mint zárt rendszer, e korban már nem szerepelt és ennek következtében korántsem bírt akkora tekintéllyel és népszerűséggel, hogy a kereszténységre oly befolyást gyakorolhatott volna, mint azt Souverain és az utána induló protestáns dogmatörténészek vélték. Egyébként is igen érdekes az, amit Grabmann: Die Geschichte der scholastischen Methode c. művében (I. 75) hangsúlyoz, hogy az egyházatyáknak a bölcselőkkel szemben elfogadott álláspontja inkább eklektikusnak nevezhető, mint szolgai követésnek. Ők nemcsak Plútótól, hanem az összes többi bölcselőktől is vettek át tanokat, ha azok a keresztény hittel egyeztek. Cicerónak hatását Szent Ambrusra, Senecáét Minutius Felixre és Lactantiusra nem nehéz ki- mutatni. Még érdekesebb azonban az, hogy az egyházatyák eklekticizmusát már a középkori skolasztikusok, így pl. Genti Henrik és Aquinói Szent Tamás is észrevették. Az egyházatyáknak a bölcselőkkel szemben elfogadott álláspontját azonban szigorúan véve mégsem lehet eklekticizmusnak nevezni. Mert bár tényleg csakis egyes tételeket vettek át a bölcselőktől, mégsem minden elv és kritérium nélkül. Az egyházatyáknak felfogását legjobban Szent Jusztin életében látjuk visszatükrözni. Nagyratörő lelke keresi az igazságot. Az egyes bölcselőknél az igazságnak csak egy kis töredékét találja. Az egész igazságot teljes totalitásában csak a keresztény kinyilatkoztatásban, az isteni hitben ismeri fel. Ez a gyökere az egyházatyák egységes felfogásának a bölcselettel szemben : ott csak töredéke van meg az igazságnak, a hitben annak telje. Ámde éppen azért, mert az igazság töredéke feltalálható benne, nem szabad lekicsinyelni, hanem ezeket a töredékeket ki kell hámozni belőle és a hit védelménél, magyarázatánál fel kell használni. E felfogás annyira általános az ősegyházban, hogy egyetlen egyházatya sem követett kizárólagosan egy bölcseleti iskolát. Minden bölcseletből éppen azt vették át, amit a keresztény életfelfogás és hit rendszerével össze tudtak egyeztetni. Tehát az «egyházatyák platonizmusd»-ró\ beszélni olyan értelemben, mint Souverain és követői, bölcselettörténeti tájékozatlanságból eredhet csak ! Kétségtelen azonban, hogy Plátó az egyházatyák szemében a legnagyobb bölcselő volt. őt tekintették az igazi filozófusnak, kinek tekintete a legtisztább és legvilágosabb fényárban úszik. Közvetlen hatása majdnem valamennyi görög egyházatyánál megállapítható. Az összes egyházatyák egyetértenek abban, hogy «a plátói bölcselet emelkedettsége, vallásosságot fakasztó szelleme valóban önmagában hordozta azt a potentia obedientialist, amelyet a keresztény bölcselők valamely bölcseleti rendszertől megkívántak». (Trikál József dr. : Bevezető a középkori keresztény bölcselet történelmébe. 1913, 31.) Oly nagy
