Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Juhász Miklós: A képekről való tudomány
A «KÉPEKRŐL VALÓ TUDOMÁNY» 71 sék a sacramentárius tanok becsúszását. Ez a rendelkezés egyben ügyes taktikai fogás is volt a katolicizmus külsőségeivel rokonszenvező széles néptömegek pártfogásának megnyerésére. Mindebből érthető, hogy amikor Stansith Horváth Gergely, Balassa leveléből Bornemissza tanáról értesül, a húsz év előtt Erdélyben lezajlott mozgalom analóg jelenségét ismeri fel benne, és így az ottani szorongatott szászsághoz hasonlóan védi a szepességi lutheri ortho- doxiát. Jelentős mozzanat az, hogy magyarnyelvű vitairattal kezdi a harcot. Ebből a tényből ugyanis arra következtethetünk, hogy Felső- Magyarország egész magyarságát ezideig még nem kerítette hatalmába a református irány, különben érthetetlen lenne Horváth Gergely magyar- nyelvű hitvédő irata. Balassa kérdésére adott válaszában követett eljárásmódja széleslátókörű, teológiailag képzett, a tárgyi igazságosság követelményeit pillanatnyi sikerekért feláldozni nem hajlandó nagyúrnak mutatja, szemben a szász zsinati tagok szűkkörű, elzárkózásukkal szektábamerevülő, kispolgári módszerével. Mert mi más a szászok eljárása, mint az, hogy amikor az orthodox tanokat veszélyeztetve látják, ijedtükben letérnek a védett alapról : a lutheri rendszerben valóban mellékes dolgokat tesznek meg alapvetővé, hogy megvédjék a vele összefüggő eredeti tant. Horváth ezzel szemben a képvitában nem a mellékkérdéssel kezdi, t. i. maguknak a képeknek az ügyével. Paradoxul hangzik, de így van : a nyolcvanas években lezajlott szepességi képvitában a képek kérdése csak mellékes volt a reális praesentia ügye mellett. Az utóbbin fordult minden : aki azt tagadta, az elvetette az oltárt, gyertyát, képeket is, aki ezt vallotta, az megtartotta mindezt a külsőséget. Ezért szedegeti össze Horváth először is Chemnitz műve alapján a három evangélista tanítását «Krisztus testének és vérének a végvacsorán jelenvoltáról». Megható előszavában olvasni, hogy milyen szeretettel és tisztelettel ragaszkodik az ősöktől örökölt kincshez, amit az Úr Krisztus valóságos úrvacsorái jelenléte nyújt számára : «Christus testét, vérét ez Testa- mentomban bérekesztett kincset mind lelki, s mind testi számmal minden testi érzékenség kívül való vételemre rendeltettnek lenni ő magától hallottam. Ez kincstől mivel hogy engem némellyek megfosztani igyekeznek, az illyek ellen Christus ígéreti igazságának, s mind ez énnekem hagyott drágakincsnek megbizonyíttásáért, ez kevés de megvethetetlen magyarra fordétott írást kibocsátani akartam». Csak ezután adja ki másik röpiratát, tartalomban is jóval rövideb- bet az előbbinél — míg amaz negyven, ez csak nyolc lap —, amelyben «az képekről való tudományt» fejti ki. Nem önmagában tartja fontosnak a kérdést, hanem az eucharisztia-tannal való összefüggése miatt, amint arra világosan céloz az előszóban : «Fő oka penig ez fordításnak, némely keresztyéneknek tébolygása, kik e képeknek minden ok nélkül való bé- szegezésére, rontására, kihányására, először, és osztán lassan Krisztus
