Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
ISTEN ÉS ERKÖLCSI LÉT HARTMANN ERKÖLCSBÖLCSELETÉBEN 57 csak regulativ elvekként szolgálnak. Csak «irányelvek», célpontok, amelyek felé a gondolkodásnak törnie kell, anélkül azonban, hogy elérné azokat. Tehát már az elméleti ismeret talaján jelentkeznek bizonyos eszmék, amelyek megtörik az elméleti ész lezártságát és tapasztalatfeletti, metafizikai távlatokra utalnak. Csak nincs reális alapjuk és tudományos jelentőségük ; az elme nem követheti őket. A tapasztalatin túli mélységek felé törés teljes jelentőséget kap a gyakorlati ész talaján. Ezt fejezik ki a gyakorlati ész eszméi, illetve posztulátumai. Ami csak halvány utalás volt az elméleti ész területén, az itt lényegi tényezővé teljesedik. Az eszmék itt valós, reális aktualitást kapnak : konstitutív elvek lesznek. Elméleti igazolást itt sem nyernek, de ez nem érinti jelentőségüket és valóságukat. A gyakorlati ész elsőbbségben van az elméletivel szemben.1 Ezeknek az alapgondolatoknak tovafejlesztése és átfejlesztése a modern értékfilozófia : a gyakorlati ész eszméi itt értékeszmékké válnak. Az elméleti és gyakorlati ész kettősségében van egyúttal az alapja az értékelméleti dualizmusnak is. Ez az átfejlődés követhető már Liebmannon át, ahol a kanti apriori formák norma-jelleget kapnak. Kantnál az eszmék a kategóriák felett állnak. Itt a kategóriák eszmékké transzformálódnak. Az értékfilozófia további fejlődésén végigvonul a törekvés, hogy az elméleti és gyakorlati ész kettősségét egy átfogó elv egységébe hajlítsák. Ennek az egységnek súlypontja mindinkább áttolódik a gyakorlati ész területére : az ismeret etikai kötelességként jelentkezik és az elméleti kötöttség erkölcsi kötelezés-jelleget kap. Az elméleti és a gyakorlati valóság egy egységes értékeszme két dimenziójaként tűnik fel (Lotze, Windelband, Rickert). Schelernél az értékfogalom új, mély és gazdag tartalmat kap. Scheler Husserl tanítványa és a fenomenológiai irány egyik legjelentősebb képviselője. A fenomenológiai irány szellemében az értékfogalmat kibontja a kanti szubjektivista formalizmus egyoldalúságából és merevségéből, s objektív síkra helyezi. Nietzsche hatása alatt feltárja az értékjelenségek gazdag, végtelen változatú tartalmi teltségét, tarkaságát, érzelmi dinamikáját és «elevenségét». Scheler így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az értékfogalom kiszabadult és kitisztult a kanti és a Kant utáni filozófia formalisztikus, logicisztikus komplekszumából. Scheleren át belejutott az értékfogalomba a nietzschei látásokban feltáruló változatos élménytartalom, az intim átélésekben kiérezhető érzelmi színeződés. A kanti filozófiából kiinduló kettőséget azonban Scheler sem tudta áthidalni. Ez a kettősség továbbvonul a scheleri értékelméleten is, mint lét és érték dualizmusa. Kritik der praktischen Vernunft. Leipzig. Reclam, 144—46.1.
