Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Bánk József: A káptalani dignitas fogalma
380 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN a kötet értékeset nyújt. Részletes ismertetés helyett — helyszűke miatt — inkább csak szempontok szerinti felsorolással kell beérnünk. Módszertani kérdésekkel foglalkozik Gáthy Zsolt, aki a plébániai könyvek felhasználásáról ad tanácsokat (322—325 1.) ; és Vanyó Tihamér, akinek hálásak lehetnek az egyháztörténet művelésében tájékozódni akarók szempontokban és irodalomban gazdag tanulmányáért az egyháztörténész szemhatáráról (675—719). Kiadatlan forrásszövegeket közöl a lappangó Pázmány-levelek felkutatásában már eddig is kitűnt, szerencsés kezű Galla Ferenc. Tíz ismeretlen Pázmány-levelet publikál hasznos jegyzetekkel ; ezenkívül említést tesz még közel 30 olyan Pázmány-levélről, amelyeknek királyi és kamarai iratok akta- szerű utalására rábukkant, de amelyeknek napfényre hozásához még további kutatás szükséges (305—321). — Barta István az 1743-as moldvai jezsuita misszió eseményeit világítja meg eddig nem ismert hét levél alapján, amelyhez még egy kérdőpontokra adott érdekes információ járul, s egy kimutatás a Moldvában található katolikus helységekről (91—112). Testvéri gondunkra érdemes moldvai magyarjaink katolikus történetéhez szolgáltat hasznos adatokat ez a forrásközlés. — Csery—Clauser Mihály Széchenyinek Seilern Crescen- tiához intézett, eddig ismeretlen levelét közli, fordítja és látja el jó jegyzetekkel (136—140). Különös figyelmet érdemel Csapodi Csaba tanulmánya (113—135), amelyben példás adatszerűséggel s kikezdhetetlen logikával utasítja vissza a túlsó oldalról alaptalanul hangoztatott vádat a katolicizmus ellen a magyar nyelvhatár kedvezőtlen alakulása miatt. Figyelemreméltó nemcsak lelkiismeretes kutatása, adatközlése, hanem azok a világos meglátások és okfejtések is, amelyeket olyan szerencsésen le tud vonni amabból. Igaz, hogy jelen tanulmánya csak a szlovák-magyar nyelvhatár egy vonalára korlátozza vizsgálódásait, de utalásaiból kitűnik (v. ö. egy szatmármegyei vádeset csattanó cáfolatát!), hogy más országrészek nemzetiségi területein is rajta tartja tekintetét s reméljük, hogy ilyen irányú — mondjuk ki : nagyon fontos ! • — kutatásait továbbfolytatja. — Némileg e témához kapcsolódik, bár már inkább egyháztörténeti földrajzot nyújt Bakács István János (9—23), Hont vármegye középkori egyházas helyeinek ismertetésével. Kritikai érzékkel javítja Ortvay néhány téves azonosítását. Tág teret kap az egyházi jog-, hivatal- és közigazgatástörténet. Degré Alajos a középkori földesurak jogát vizsgálja jobbágyaik házasságkötése körül (177—199), megállapítva a Verbőczy-féle jog eltérését a német gyakorlattól s rámutatva az Egyház mentesítő törvényhozására a földesúri túlkapások ellen. — Üjabbkori közigazgatástörténetünknek alapos ismerője és eredményes kutatója, Ember Győző a helytartótanács egyházügyi bizottságának megalakulását írja meg (229—252). — Tudományos apparátussal, nagy anyagismerettel derít világosságot Kumorovitz L. Bernât királyi kancelláriánk eddig homályosan látott fejlődésére a XIV. és XV. század fordulóján, tisztázva különösképen a királyi kápolna ispánjának oklevéladói működését (355—497).