Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: Az engesztelés
AZ ENGESZTELÉS 31 olyanoknak kell lenniük, hogy a megengesztelendő személy jóindulatát megnyerjék. Az ehhez való viszonyítás szabja meg tehát, hogy mit és hogyan ajánljunk föl a sérelem ellenszolgálata gyanánt. Az ilyen választásnak és fölajánlásnak mindenesetre a szeretetből kell fakadnia, ennek a finom érzékének kell ellesnie, hogy mi alkalmas a sértett jóindulatának visszaszerzésére. Az engesztelés célja a tisztítás és rendezés. Ezért eszközeinek is tisztáknak és rendezetteknek kell lenniök. Ezt a benső rendezettséget és a teljes tisztulás elérésére való alkalmasságot mondjuk az ajándék engesztelő erejének, önmagában való tisztaságának és szentségének (sanctitas formalis). Ha tehát Isten megengeszteléséről van szó, akkor az adományt elsősorban tárgyilag kell szentté avatni, vagyis Istennek ügy átadni, hogy abban semmiféle profán vonatkozás ne maradjon.1 Ebben ismerjük föl az áldozat vonásait, amelynek lényegéhez a profán használatból való kivonás tartozik. Azért az engesztelés eszközei között az áldozaté az első hely, és így Krisztus keresztáldozata lévén az isteni gondviselés tervei szerint az egyedüli engesztelő cselekmény, amelynek erejében Isten megbékélt az emberi nemmel, minden más engesztelésnek ehhez kell viszonyulnia, ebben kell megszentülnie, szent tárggyá válnia és Isten előtt engesztelésként érvényesülnie. Az engesztelés, mint akár az egész emberiségnek, akár pedig az egyes személyeknek kibékülése Istennel, tehát csak a Krisztusba való bekapcsolódás révén valósulhat meg. Méginkább kell ezt hangsúlyoznunk a cselekmény benső szentségére vonatkozólag. Hogy Isten előtt szent cselekedet gyanánt csak a szeretetből fakadó tett érvényesülhet, jól tudjuk. Ez a lélek belső megigazulsáa, Istenhez való idomulása. Ez teszi alkalmassá az akaratot, hogy az egyedi-célú beállítottságot elhagyja, és csak az Isten szempontjából érvényes jót akarja. Ez viszi át az istenviszonylatot az összes emberi cselekedetekre, mivel általános irányító erejénél fogva az erények egész organizmusát lefoglalja és isteni beállítottságot kölcsönöz neki. A szeretet pedig Krisztus malaszt-teljességéből árad át ránk, és a kegyelem terén annyira Krisztushoz vagyunk fűzve, 1 A tárgyi szentségnek különböző fokait ismerjük, amelyekről Heiligkeit und Sünde... 87. s köv. old. tájékoztat. A legalsó a fölajánlás (oblatio), amely bizonyos profán, emberi használatot még megtűr. A consecratio főleg mint szentségi jegy (caracter) jön tekintetbe, amelynek befejezéseként a szerzetesi fogadalom lép föl. A szentségi jegy Isten szolgálatára foglal le, a fogadalom pedig ezt végleg lezárja. Ezért alkalmas arra, hogy egyes személyeket és társulatokat különös módon propitiatoriummá tegyen. Innen a szerzetes hivatásszerű kötelessége a szeretet tökéletességének elérésére irányúló törekvés szempontjából. Minden keresztény hivatásánál és szentségi jegyénél fogva propitiatorium, a nagy engesztelő áldozatnak, Krisztusnak hasonlatára, de ennek a tényleges érvényesülése jobban domborodik ki a szerzetességben, mint a világi életben. De mindez csak az alkalmasságot jelzi, mivel a tárgyi szentség a sanctitas formalis nélkül mint igazi engesztelő eszköz nem jöhet tekintetbe.
