Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Szörényi Andor: A mózesi könyvön kívüli jelentősebb szertartások
A MÓZESI KÖNYVÖN KÍVÜLI JELENTŐSEBB SZERTARTÁSOK 313 Arról a kérdésről most nem tárgyalunk, hogy vájjon Izaiás prófétának fenti szavaiból, illetve talán a Talmudban említett egyéb szentírási helyekből — Ez. 47, 1 ; Zak. 13, 1 ; 14, 8 fejlődött-e ki ez a vízmerítési, vízáldozati ceremónia vagy sem. Mert lehetséges az, hogy a templomi liturgikus ünneplés e módjára hatással volt, annak kialakulására döntő befolyást gyakorolt izaiás próféta jövendölése, de a másik esetnek is megvan a valószínűsége, hogy t. i. a próféta a maga messiási, jövendölését ebből a már meglévő liturgikus cselekményből merítette, ez a ceremónia szolgált neki mintául és alapul szabadulást hirdető szavaiban. A különböző vallások történelmében mindkét esetre találunk példát s így a kérdés apriorisztikus érvekkel el nem dönthető, a mi problémánkra vonatkozólag pedig a történelmi adatok hiánya miatt csupán feltevésekre vagyunk utalva, melyeknek egyikét sem lehet tudományosan igazolni és perdöntőén alátámasztani. A lényeges kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy a Szukkában leírt szép kis ritus a heródesi templom egyik szokását adja-e meg, vagy pedig alapjában ősrégi liturgikus cselekményről van-e itt szól S a válasz itt is ugyanaz, mint a vigiliákkal kapcsolatban, hogy : bár a Talmudban leírt szertartás kétségkívül újabb keletű abban a formában, ahogy a Talmud leírja, de maga a szertartás, a vízmerítés és vízkiöntés, tehát nevezhetjük teljes joggal : a vízáldozat ősrégi eredetű. Ezt az állításunkat bizonyítják nem csupán a fent idézett szentírási helyek, melyekkel a Talmud kimondottan összefüggésbe hozza e liturgikus cselekményt, hanem elsősorban Sám. 1. 7, 6, hol még a racionalisták által is elismert ősrégi értékes történelmi kútfő beszámol arról, hogy Sámuel összegyűjtötte az izraelitákat Miszpában, akik ott «vizet merítvén kiöntötték Jahve előtt». Ez a szertartás itt kétségkívül bűnbánati jellegű volt nemcsak azért, mert közvetlenül utána a böjtölés és a népnek nyilvános bűnvallomása van megemlítve, hanem azért is, mert éppen megtérési és bűnbánati célzatból hívta össze Sámuel a népet Miszpába.1 Ez a vízmerítési és vízkiöntési szertartás gondolatvilágában azonos azzal a közös vallási meggyőződéssel, mely a vízzel való lemosással lelki tisztulást, bűnöktől való megszabadulást akar érzékeltetni, így természetszerűen megtalálható a hasonlóság a Sámueli szertartás és pl. Keresztelő Szent János bűnbánati keresztsége között is, ettől a gondolattól azonban nem áll távol, hanem az Ószövetségben össze van vele kötve a messiási szabadítás eszméje, mely utóbbi a sátoros ünnepi szertartás főgondolata és értelme. Mert a Szentírás egybehangzó tanítása szerint a bűnöktől való igazi szabadulást csak az eljövendő Messiás hozhatja meg az emberek számára, ő hozza meg az üdvösség örömének korát, ő nyitja meg az üdvösség forrásait, erről jövendöl Izaiás próféta s erre utal a sátoros ünnepi vízáldozati szer1 V. ö. Nötscher i. m. 360. old. és Leimbach: Die Bücher Sámuel, 40. old.
