Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: Az engesztelés
28 HORVÁTH SÁNDOR O. P. hogy egyirányú, a jóakaratban született, előttünk kedves és elfogadható teljesítmények kiinduló pontja. A gyűlölet ezzel szemben az ártásra van beállítva ; rosszakarat a tanácsadója, és nemcsak nem szívesen vett, hanem nem is várt bosszantások, sőt károsítások a meghitt területe. Gyógyítás és gyógyulás az engesztelés, amennyiben elsősorban is a sértésből származó betegséget (a sértőben) és sebeket (a sértettben) meggyógyítja, azután pedig, mivel a beteg lelkiállapotokat egészségesre változtatja. A természet azt szándékolja, hogy a személyek egyetértésben éljenek. Kölcsönös tisztelet és jóindulat kösse össze őket. Természet- ellenes, tehát beteg, az az állapot, mikor ez a viszony felbomlik, és a személyek elvadult érzülettel állanak szemben egymással. Mikor tehát a vak és féktelen szenvedélyek lecsendesednek, akkor visszaáll a természettől szándékolt egészséges állapot, és a kiegyenlített nyugodtság (placidum), a béke, a tranquillitas ordinis uralkodik. 4. Az engesztelés, mint a lelkek kiegyenlítődése, a barátság visszaállítása. Az engesztelés részleges nézőpontjaira áttérve, ha a folyamatot teljesen jellemezni akarjuk, a propitiatio fogalmát kell taglalnunk. Fönnebb azt állítottuk, hogy a sértés elidegeníti a személyeket és hogy nemcsak szétválasztja, hanem el is távolítja azokat egymástól. Mindkét esetben érzelmi mozzanatokról van szó. A barátok érzelmileg azonosak, egymás felé hajolnak és a szív erejével mintegy átkarolják egymást. Ezt fejezi ki az «előrehajló» jelentésű görög szó : ziQomxrjç, amelyből a latin pro- pitiatio-t szeretnék levezetni. Ebből a szempontból tehát az engesztelés eme részleges jegye a kölcsönös hajlandóság, jóindulat és szeretet visszaszerzésére irányuló törekvés, amelynek végeredménye az az érzelmi közösség, egység, egymás felé hajlás és kölcsönös átkarolás, amelyről az imént szóltunk. A személyi és dologi károk jóvátétele után a sértőnek azt kell tanúsítania, hogy érzelmeiben a sértett újraéledt, úgyhogy nem idegenként, hanem mint hajlandóságának legsajátosabb tárgya áll vele szemben. Az engesztelés ebből a szempontból mindama jelenségeket öleli fel, amelyek akár közvetlenül, akár közvetve ezt a baráti érzületet vagy közeledést tanúsítják. Ha hasonló készséget és hajlandóságot sikerül a sértettben is fölébreszteni, akkor az engesztelés a propitiatio értelmében teljesnek mondható. Ezt fejezi ki a görög IMaxopai is, amiben a sértett hajlandóságának a sértettre való irányítása egészen különös módon kiemelkedik. De másrészt azt is el kell ismernünk, hogy a sértett kegyes lehajlása fejezi be az engesztelésnek, mint propitiatio-nak a folyamatát. A kegy, a jóindulat visszaszerzése ennek a célja, de ezt a sértett kegyes érzülete (propitius), irgalmas lehajlása nélkül el nem érheti. Ezért az engesztelés, mint kegykeresés legjellegzetesebb, befejező sajátsága a sértett fél lehajlásában, az engesztelés elfogadásában és a
