Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: Az engesztelés
AZ ENOESZTELÉS 23 a lelki zavarok eltüntetésére irányítja figyelmünket. A placare értelmét leginkább a lecsillapítással, a megnyugtatással (placidum reddere), meg- puhítással, megszelídítéssel (lenire) vagy elcsitítással (mitigare, sedare) lehet visszaadni. Mindez arra mutat, hogy a sértő, de engesztelési kereső fél kemény, kérlelhetetlen, hajlíthatatlan és felháborodott érzülettel áll szemben, amelyet megfelelő cselekményekkel kell lecsendesíteni és ismét az előbbi sértő fél felé hajlítani. A folyamat cselekvő részét, tehát azt a törekvést, hogy a felháborodás megszűnjék, mondjuk megnyugtatásnak, eredményét pedig megnyugvásnak vagy lecsillapodásnak. Mindkettőt egyformán jelöli a latin placatio, amelynek alkalmazásánál tekintettel kell lenni az ok és okozat viszonyára. Hogy ez a folyamat eredményes lehessen, a sértett fél részéről szükséges a békülékeny érzület, a kérelem előtti meghajlásra való készség. Amit mi hajlíthatóságnak mondunk, azt a latin exorabilis fejezi ki.1 Ugyanez az érzület szükséges az engesztelő lelkében is, csak más vonatkozásban, t. i. a kérelem előterjesztésének értelmében. Azt a készséget értjük rajta, hogy a sértő fél hibájának belátása után könnyen hajlik mindama teljesítmények elvégzésére, amelyek a sértett fél felháborodásának és megengesztelődésének eltávolításához szükségesek. Mindkét hajlandóságnak a gyökerét a szeretetben kell keresnünk.1 2 Ha ez föl nem ébred, akkor kérlelhetetlen és hajlíthatatlan alanyok állanak szemben, és en- gesztelésről vagy kiengesztelődésről szó sem lehet. Ennek a hajlíthatatlanságnak kell tehát először megtörnie, hogy az engesztelés folyamata megindulhasson és a kiengesztelődésben lezárulhasson.3 Ha Isten megengeszteléséről van szó, akkor a fogalmat természetesen nem vihetjük át a lecsitítás értelmében, mintha Istenben a felháborodás lelkiállapota, mint az érzelmek hullámzása megtalálható lenne. Ez csak átvitt értelmű kifejezésmódja annak a tárgyilag megállapítható ténynek, hogy Isten a bűnöst magára hagyja, nem törődik vele a kegyelem szempontjából, és elnézi, hogy a bűnözés és szolgaság űtján, ezek törvényei szerint éljen.4 Isten haragja abban nyilvánul meg, hogy jótéteményeit megvonja a teremtménytől. Ezt pedig egy olyan cselekménynyel lehet megszüntetni, amely Isten előtt kedvesebb, mint a bűnnel szemben megnyilvánuló útálata és a bűnös alacsony érzületén való felháborodása. Ezt az adományt képviselte Krisztus áldozata, amelyről Szent Tamás így ir : est enim hoc proprie sacrificii effectus, ut per 1 Isten részéről ezt az érzületet irgalmasságában találjuk meg, amelyről Szent Tamás I. 21. 3. és II—II. 30. ír. 2 Ezt fejezi ki a Szentírás : «Deus caritas est». 1. Ján. 4. 8. és «in caritate perpetua dilexi te». Jer. 31. 3. 3 Ehhez a megtöréshez utal bennünket a contritio és az attritio etimológiája, úgyhogy a bánat minden tornájához hozzátartozik a töredelem, a merev, hajlíthatatlan érzelem hajlékonnyá-tétele, a lélek megtörése. 4 Ezekről Heiligkeit und Sünde.. . 266. s köv. old.
