Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
ISTEN ÉS ERKÖLCSI LÉT HARTMANN ERKÖLCSBÖLCSELETÉBEN 231 lényeg időfelettisége, változatlansága «gyengeség» és tökéletlenség az időbeli és változó valós lénnyel szemben. Mindaz, ami tökéletlenség a létező lényben, annak forrása a lényegi eszmében van. Az eszmeiség nem létezésfelettiség, hanem létezésalattiság. A létesülés nem «legyöngülése» és «széthomályosulása» az «örök eszmének», hanem feltelítődése és fel- fénylése. A létezés az egyedüli igazi lét. Mindaz, ami magára veszi a lét nevet, ezt csak annyiban teheti, amennyiben vonatkozása van a létezéssel, amennyiben lehetőség a létezésre. Ilyen értelemben beszélhetünk eszmei létről. Nem az eszme magyarázza a valóságot, hanem a valóság magyarázza az eszmét. Mindenben a valóság a kezdet. Az ismeretben és megismerhetőségben is: «secundum hoc unumquodque cognoscibile est, inquantum est actu».1 Ami az eszmei lényegben pozitívum, «létiség», az annyiban van, amennyiben létezéslehetőséget fejez ki, s mindaz, ami töredékiség, határoltság, szétszóródottság az eszmei világban, az annyiban van, amennyiben «távol áll» a létezéstől. A nagy benső hiányosságot, csonkaságot nem a létesülés szakítja fel a lényekben. Ez már megnyilatkozása egy mélyebb törésnek, ami a lényeket már a lehetséglétben lényegileg jellemzi. A korlátozottság nem a létezésben abroncsolódik rájuk: enélkül el sem gondolhatok, enélkül nem lennének azok, amik. Lényeg és létezés kettősségének apóriája. Az értelem a létezés átfogó egységében feléje mutatkozó lény- mindenségben rányit az átláthatatlan sokféleségű lényegek világára. A lényeglátásnak át kell haladnia a létezés egyetemes síkján, hogy fölfedezhesse a létezők különbözőségét megmagyarázó lényegbirodalmat. El kell vonatkoztatnia a létezéstől, hogy megtalálja a lényeget. «Zárójelbe kell tennie» (einklammern) a létezést — mint Husserl mondja. A dolgok mivoltát az értelem nem a létezésben találja meg, hanem a létezésbe bontott benső eszmei, lehetséglétben. Ilyen értelemben mondhatjuk azt, hogy az ismeret az eszmék síkjában mozog. A létezőkben is nem a létezésre irányul, hanem a létezésbe fejeződő létezésfölötti eszmére, lényegre. A létező értelmét az eszmében találja meg. Ámde — miként mondottuk — az eszme önmagát nem magyarázza. A létezőn át az értelmi látás belemélyül az eszmei háttérbe, de az eszmei háttér önmagán túlra utal : visszautal a létezésre. Az eszme a létezésre való ráirányulás nélkül önmagában érthetetlen és elgondolhatatlan. Ebben a ráirányulásban konstituálódik — mint eszme. Ha elgondolhatatlan lenne a létezés, elgondolhatatlan lenne az eszmei létrend is. A létezés fogalmilag tételezi az eszmei létrendet. A létezés fogalmilag megelőzi az eszmét.2 1 I. 5, 2 c. 2 «Realsein ist Grundbedingung der Denkmöglichkeit. »Mansêr: i. m. 297. 1.
