Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: A bűnszenny
226 HORVÁTH SÁNDOR természetes hajlandóságainak és az akarati erőnek kialvása lehet. Ezeknek a helyét foglalja el Szent Tamás «dispositio corrupta»-ja, ami mintegy természetszerűleg hajthatja az embert a gonoszság felé. Az ilyen lelkiségnek továbbá nincsenek gátlásai. A szellemi javak iránti fogékonyság megszűnik, örök élet vagy pokol az ilyen lelkiségben szerepet nem játszik. Innen Szent Tamás megállapítása : ex certa malitia, quasi absque freno peccat.1 Az alantas és aljas érzület, a rossz akarására beállított lelkiség képviseli a bukott személy bünszennyét az akarat részéről. Az akarat bűnszennyét azért is nevezhetjük űrnek, ürességnek, mivel ilyen választja el az erkölcsi élet középpontjától, a legfőbb Jótól. Az akarat feladata a szakadékok áthidalása. Ami valós léte szerint távol, sőt végtelen távolságban van a cselekvő személytől, azt az akarat vonzalma közel hozhatja hozzá az érzelmi lét szerint. Benne kell keresnünk a beélés tényezőjét. Még az értelem adatai is csak az akarat befolyása alatt válnak teljesértékű életelvekké, ez rögzíti le azokat úgy, hogy a cselekvő személy elveszíthetetlen birtokaivá legyenek.1 2 Még- inkább így van ez a tisztán «jó» jellegű tárgyaknál, amelyek az akarat hozzáidomulása (coaptatio) alapján jelenülnek meg a lélekben, úgyhogy az érzelmi lét szempontjából az akarat és benne élő tárgy egynek mondhatók. Milyen nagy ür van tehát abban az akaratban, amelyben hiányzik az erkölcsi élet középpontja, irányító és egységesítő ereje, a legfőbb Jó ! A dinamia, a megmozdulás és a biztos mozgás szempontjából az ilyen akarat üresnek, súlytalannak és értéktelennek mondandó. Pedig éppen az ellenkező minősítéseket kellene felmutatnia, hiszen az a feladata, hogy az erkölcsi élettérben biztosan tájékozódjék és mozogjon. Ezt az űrt és a vele járó elértéktelenedést mondjuk az akarat bűnszeny- nyének és a bűnös szégyenfoltjának. Az akarat hidalhatja át továbbá a végest a végtelentől elválasztó űrt. Érzelmi törekvésével megjeleníti és úgy használja élettényező gyanánt, mint saját tulajdonát.3 A bűn ezt a közelséget megszünteti és áthidalhatatlan szakadékot vág az akarat és a végtelen közé. A bűnös még csak át sem lát arra az oldalra, amelyen a végtelen megtalálható. Tehetetlenség, végül pedig teljes érzéktelenség annak a képességnek a sorsa, amelynek a végtelen minden indítására szeizmográfszerűen meg kellene mozdulnia és teljes vonzalommal felelnie. A végtelennel szemben való érzéktelenség, a tőle elválasztó áthidalhatatlan ür a bűnös szégyenfoltja, tehetetlenségének és értéktelenségének hű kifejezője. 1 1—11. 78. 3. 2 V. ö. Örök eszmék. . . Intuíció és átélés c. értekezésünket. 3 I. 38. 1.
