Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: A bűnszenny
A BŰNSZENNY 211 jesebb az, annál nagyobb és kiemelkedőbb a jellem. A lekötöttség az erkölcsi téren az értelem és akarat együttműködésének az eredménye. A cél felfogásából és erélyes akarásából indul ki és a parancsszóban zárul be. Esetleg hosszú fontolgatás és akarati küszködés előzi meg, de ha létrejön, olyan lelkierőt képvisel, amely az emberi cselekedetek hosszú során kísér bennünket és ezeknek a kivitelét nemcsak elősegíti, hanem mint főmozgató meg is valósítja azokat. Egy ilyen, az egész életre kiterjedő, parancsszónak kell a lélekben állandósulnia, hogy benső élet- épületének pillére megvalósulhasson. A természet keretében hosszú küzdelem eredménye ez, a természetfölötti élettérben pedig készen kapjuk ezt a kegyelem és a szeretet lelkűnkbe öntése révén. Az általános célbeállítottság (a bonum, finis in communi értelmében) a természet adománya : az akarat benső mibenléte alapján törekszik a jóra (bonum in communi) és az egy célra irányított jóra (finis in communi). De ezeknek a meghatározása és értékelése már nem a természet, hanem az emberi elgondolás feladata. Itt kell a cselekvő személynek önmagát lekötnie. Ebből a lekötöttségből alakul ki a jellem mint az erkölcsi erők összessége. Hozzá idomulnak a lélek összes készültségei, amelyek a nagy cél szolgálatába állítják azokat, úgyhogy a cselekvő személy igazi, belülről származó önuralommal mozgatja és kormányozza életmegnyilvánulásait, rányomva mindegyikre, már nemcsak az esse sec. rationem, hanem az egyedi elgondolás és célirányosság bélyegét. Minél nagyobb az egyirányú lekötöttség, annál nagyobb a lélek szabadsága és annál könnyebben mozog az erkölcsi élettérben.1 Ahol tehát az egyoldali lekötöttség hiányzik, ott jellemről, az erkölcsi élet szerves felépítéséről szó sem lehet. Ennek a hiánya az erkölcsi bomlás, megoszlás és olyan határozatlanság, amely minden tájékozódást kizárván, legfeljebb csak kapkodásszerű cselekedetek forrása lehet. Miután a természet csak általános lekötöttséget ad, a határozott beállítottság tényezőit kell felkutatnunk. Mihez kell az akaratnak idomulnia, hogy igaznak, megigazultnak mondhassuk? Más szóval : minek kell a lélekben megvalósulnia, hogy jellem alakuljon ki benne? Minden dolgot akkor mondunk tökéletesnek, ha elveivel egyesül és ezek hiánytalanul foglalják el benne helyüket. A statikus rendben ilyenek a dolgok lényegét alkotó benső tényezők, a dinamiánál pedig a képesség tár1 Ebből ráismerünk a skolasztika meghatározására, amelyben a lelki készségeket, a habitusokat írja le. Qualitas difficile mobilis-nek mondja azt, amit ebben a körben akar lezárni. Ez a megingathatatlan egyirányú lekötöttség. A lélek könnyed mozgását és uralmát írják le a következő szavak : qua anima perficitur ad prompte, faciliter et delectabiliter agendum. Ha a habitus kialakul, vége a fontolgatásnak. Mintegy természetszerűen következik a cselekmény oly könnyedséggel, hogy a nehézség, a küzdelem keserűsége már nem is jelentkezik. Ennek helyét az uralom büszke tudata foglalja el. Ez ;; lelkiállapot felel meg az értelmi élet ordo iudicii-jének. 14*
