Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Teller Frigyes: Magyarország középkori hangjelzett kódexei
172 LUTTER JÁNOS joghatóságát alsóbb clerusával szemben s még a pápaság is megérzi ennek a törekvésnek a veszélyeit a nagy Hohenstaufen császárok, különösen UI. Henrik idejében. Szinte magától értetődik, hogy a pápaság a cluny reformból eredő hatalmas szellemi áramlatot, amely Európa népein hullámhegyként tornyosodik fel a XI. században, felhasználja az Eigenkirche-rendszerben rejlő, fenyegetővé váló veszedelem leküzdésére. A szellemi erőknek előtérbe nyomulása idézi elő a nagy investitura-harcot, amely hazánkat az Árpádházi királyok bölcs egyházpolitikája következtében elkerüli. A magyar Eigenkirche egyházion szellemű volt, királyaink Szent Istvántól Kálmánig a német-római császárokhoz hasonlóan gyakorolták ugyan az invesztitúrát, mégis mindössze egy I. Gézához intézett VII. Gergely-i enyhe intelemről tudunk, az egy házias szellem okából Kálmán király kánonjogtudása és bölcs politikai érzéke számunkra többet tart meg renuntiatiójával, mint amennyit V. Henriknek sikerül az 1122-es wormsi concordatumban fenntartani a német-római császárság számára. A csaknem ötven esztendős küzdelem pápaság és császárság között a pápaság felülkerekedésével végződött s a wormsi concordatum megindította a pápaság világi hatalmának csaknem két évszázados fénykorát. III. Ince, Honorius valósággal Európa urai voltak s az Egyház az ő autonom jogéletének rendjét valóságos európai közjogként érvényesítette. De e túlhatalomnak is megjött az alkonya, mégpedig látszólag jelentéktelen, szinte epizódszerű eseményből kiindulóan. A világtörténelem tanulmányozása közben nem egyszer figyelhetjük meg, hogy látszólag kicsiny, parányi okok évszázadokra kiható egyetemes, szinte kozmikus változásokat idéznek elő. Amikor VIII. Bonifác pápa Bernhard de Saisse pamiersi püspököt küldte követeként Szép Fülöp francia királyhoz, aligha gondolta, hogy az egyházi javadalmak dolgában való controversiájuk olyan ellentétre vezet, amely nemcsak az Egyház és állam közötti viszonyt fogja megbolygatni, hanem az egész keresztény szellemi világot s magát az Egyházat is évszázadokra kiterjedő nagy szellemi válságba sodorja ; olyan ellenáramlatot indit meg, amely a pápaság világi suprematiáját eltünteti s az Egyház belső életében is tulajdonképen csak a vatikáni egyetemes zsinattal jut nyugvópontra. A potestas directa theoriáját a két kard alapjára helyező «Unam Sanctam»-bulla már nem a pápaság világi suprematiájának doctriner megalapozójává lesz, hanem a Szép Fülöppel való harc bevezetője s a pápaság világi suprematiájának záró akkordjává válik. Olyan áramlatot indít meg, amely két emberöltővel később az Egyház nagy belső krízisét, a nyugati nagy schismát okozza. Hét évtizedes francia szellemi befolyás, az ú. n. avignoni fogság kora után, amikor a pápai székhelyet ismét Rómába helyezik vissza, ez a pápát választó bíboros collegium kettészakadására vezet s az Avignonban maradt bíborosok éppenúgy kizárólagosan jogosultaknak tekintik magukat az új pápa megválasztására, mint a Rómába visszatért bíborosok. Ily módon áll elő az Egyház egész belső életét hosszú évtizedekre feldúló nagy egyházszakadás s a nagy egyetemes keresztény társadalom, amely a
