Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Teller Frigyes: Magyarország középkori hangjelzett kódexei
MAGYARORSZÁG KÖZÉPKORI HANGJELZETT KÓDEXEI 159 emelkedik, vagy pedig alább száll. Az egyházi énekek dallamát tehát a szóbeli közlés tartotta fenn és nem a kéziratok érizték meg. Amíg a dallamok meg nem szaporodtak, a memória elegendő is volt azok megőrzésére. Később az énekmesterek, akik a tanításnál használt kézjelekkel vezették az istentiszteleten is az énekeseket és akik egyedül használtak írott szerkönyvet, emlékezetük segítségére a melódiák menetét grafikusan is jelezték a saját könyveikbe. A kézmozdulatokat és az ezekből származó grafikus ábrákat nevezték neumáknak (vév/za = intés, majd átvitt értelemben írott jel). A tanításnak és énekvezetésnek azt a módját pedig, mely kézmozdulatokkal jelezte az ének dallamát cheironomiának (xsiQovwfua = a kéz mozgásának művészete) nevezték. Ezen elmélet szerint az egyszerű neumák a következők : accentus acutus : virga ; accentus gravis : punctum. Ennek a kettőnek összetételéből származnak : accentus circumflexus (acc. ac. -+■ acc. gr.) = clivis ; továbbá az accentus anticircumflexus (acc. gr. + acc. ac.) = pes. Az egyszerű neumák hármas összetételéből származnak a többi összetett neumák. A neumáknak ezt az elméletét felállította E. de Coussemaker,1 bővebben kifejtette és kidolgozta P. A. Schubiger2 és végül diadalmasan bebizonyította D. G. Pothier.1 2 3 Fetis szélsőséges véleményét,4 mely szerint a neumák az egyiptomi démotikus írásból származó angolszász runa-írás származékai, továbbá T. Nisard véleményét,5 * mely szerint ezek a római gyorsírásból, illetve a tirói jegyek egyik fajtájából valók, ma már senki sem tartja. A gregorián zenei paleográfia tudományos megalapozása és kifejlődése tehát a XIX. század második felére esik, amely azonban nem volt előzmények nélkül. Amikor a tridenti zsinat XIII. Gergely pápára bízta a liturgikus könyvek revideálását és kiadását, a pápa 1577-ben Palestriná-ra, a rómaiak nagy zenei fejedelmére bízta a liturgikus énekek átvizsgálását. Palestrina, hogy megbízatásának a legnagyobb alapossággal eleget tegyen, elkezdte a római kéziratok zenepaleográfiai vázlatát,8 amelyet azonban bekövetkezett halála miatt befejezni nem tudott.7 Bannister megállapítása szerint ez nem is volt nagy baj, mert sem Palestrina, sem Baini nem rendelkeztek a szükséges zenepaleográfiai felkészültséggel, amint ezt munkáikban előforduló vaskos tévedések igazolják.8 1 Histoire d’harmonie au moyen âge. Paris, 1852. 2 Die Sängerschule San Gallens. Einsiedeln, 1856. 3 Les mélodie grégoriennes d’après la tradition. Tournai, 1880. 1 Histoire générale de la Musique, Paris, 1869. IV. k. 467. 1. 8 Revue archéologique, 1845, 261. 1. * L. most Ms. Casanatense, 0. II. 75. 7 L. G. Baini, Memorie storico — critiche della vita e délié opere di Giovanni da Palestrina. Roma, 1828. 1. k. 32 sköv. 1. 8 L. E. M. Bannister, Monumenta vaticani di paleográfia musicale latina raccolti ed illustrati. Editi a cura Biblioteca Vaticana. Lipsia, Ottone Harrasowitz. 1913. I. k. IX. 1.
