Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Ivánka Endre: A platonizmus és az aristotelizmus szerepe a keleti és nyugati szellemiség kialakulásában
EGY KÖZÉPKORI HITTÉRÍTŐ LEVELE 81 Egy középkori szerzetes levele egy hitehagyott hittérítő testvérhez. A vatikáni levéltár kimeríthetetlen gazdagságú forrásai között került a kezembe az alább ismertetendő levélnek két másolata is. A levelet Fr. Petrus Marsilio, a mallorcai dominikánus rendház egyik szerzetese írta (1320—1330 körül) egy messze Keleten élő, bizonyos Fr. Andreas nevű ferences hittérítőhöz, aki elhagyván hitét, Mohamed követője lett. A levél eredetije természetesen nincsen meg, mert azt a címzett kapta kézhez. Másolata is bizonyára külön hártyalapon került el Rómába, ahol is azt teljes terjedelmében bemásolták egy, a XIII. és XIV. század fordulójáról származó kódexbe. Ennek jelzete: Arm. XXXV. tom. jo. A besorozás sorrendjéből is meg tudjuk állapítani, hogy az egyébként keltezetlen levél az 1310—1330-as évek tájáról, vagyis V. Kelemen, vagy XXII. János pápa uralkodásának idejéből származik. Ugyanez következik abból is, hogy Petrus Marsilio-ról, az aragóniai krónikásról tudjuk, hogy 1327 körül élt.1 A későbbiekben lemásolták egy XVII. századi kódexbe is ; ennek jelzete : Miscell. Arm. II tom. 46. A másolat tökéletes, egy-két kisebb betűhibától eltekintve egyezik az előbbivel. Egy harmadik példánya is ismeretes: ezt 1911 táján Martin-Chabot találta meg a Biblioteca Angelica 627. sz. kódexében (új számozás) ; a szöveg a föl. 115r-n kezdődik.1 2 Fr. Petrus Marsilio levele két okból is megragadta figyelmemet. Egyrészt azért, mert olyan eseményről ád hirt, amely a hittérítések történetében eléggé szokatlan, másrészt tartalma, felépítése, gondolatgazdagsága és nyelvezete miatt. A XIII—XIV. században, Keleten működő ferences és dominikánus testvérek áldozatos, apostoli munkásságát eléggé jól ismerjük. A két fiatal rend ifjú hittérítői a Szentlélek tüzétől telve, az oroszlánok bátorságával hatoltak évről-évre mind távolabbra, hogy elhintsék az isteni tanítás magvát. Ki tudná számba venni, ki tudná elsorolni, mennyi küzdelembe, mennyi szenvedésbe került, míg Krisztus szava meghallgatásra talált annyi pogány nép lelkében, míg a szent Evangélium igéi kicsíráztak a termékennyé tett vad ugaron. Ki tudná megmondani, hány sínylődött közülök — talán évekig — börtönök dohos, penészes zárkáiban és hány vállalta boldogan, kitárt, áldozatos karokkal a változatos kínzások között reájuk váró vértanuságot. Százak, talán ezrek osztályrésze volt ez a sors. És alig-alig akadunk ebben a korban, a keleti hittérítés fénykorában egyetlen névre is, amelyet azért jegyeztek volna fel a krónikák, mivel hordozójukban megremegett volna a lélek és a kínok helyett az élet könnyebbik oldalát, a vértanuság helyett Krisztusnak megtagadását választotta volna. 1 V. ö. Golubovich, Biblioteca Bio-Bibliografica della Terra Santa e deli’ Oriente Francescano. III. kt. 158. 1. 2 V. ö. Martin-Chabot in Biblioth. de l’Éc. des Chartes, t. LXXII, 1911. pp. 94—95. — V. ö. Bihl : Arch, franc. hist. t. V. pp. 168—169. 6 Theologia.
