Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Ivánka Endre: A platonizmus és az aristotelizmus szerepe a keleti és nyugati szellemiség kialakulásában
KÁNONJOGTÖRTÉNET — EGYHÁZTÖRTÉNET — DOGMATIKA 77 ményeikkel egymás segítségére vannak. Ferde lenne, ha a jogtörténész az élő jogtudomány teljes ismerete nélkül, a jogdogmatika tökéletes semmibevevésével fogna munkájához, aminthogy a jogdogmatikusnak is, különösen történeti jellegű jogágaknál, teljes képet a jogtörténeti kutatás figyelembevétele adhat és reménytelen vállalkozás volna, ha a jogintézmény múltjára nézve a mai rendszerezés tételeit próbálná visszavetíteni, minden jogtörténeti bizonyítékkal szemben. Végezetül, e gondolatkör lezárásaként, valamint tévedések és félreértések elkerülése végett jó, ha emlékezetünkbe idézzük, amit Bernheim klasszikus történetfilozófiai tankönyvének hírneves, több kiadást megért katolikus párdarabja, Alfred Feder S. I. munkája (Lehrbuch der geschichtlichen Methode3, München 1924,) kifejt : hogy t. i. a hittudomány és a történet- tudomány sem tárgy, sem módszer tekintetében nem állhat ellentétben egymással, mert a hittudomány tárgya nem lehet ellentétes olyan megismeréssel, amely valamely világi tudomány és így a profán történettudomány biztos eredményének számít (28 lap), — ami megáll, csak arra kell gondolni, hogy a szellem- tudományoknak viszonylag milyen kevés biztos rezultátumuk van. Hogy a korábbiakra visszahajoljunk, meg kell említeni azt is, amit a tudós jezsuita a továbbiakban mond : a hittudomány megismerési eszköze elsősorban a hit, a történettudományé pedig az általános emberi értelem, — ezzel pedig mégis csak előáll valamelyes ellentét a metódusban. * 5. Amint a fentiekből kitűnt, a jogtörténetnek főleg forrástörténeti, de ezenfelül intézménytörténeti ágából vett számos részlettanulmányból álló múlt állott Kurtscheid mögött, amikor tankönyvszerű összefoglalásra vállalkozott, ama kézirati jellegű, főleg vizsgacélokat szolgáló vázlata után, amelyet tanítványai a harmincas évek eleje óta ismernek. Szerző tehát nem tartozik ama kevesek közé, akik kellő részlettanulmányok nélkül, teológiai professzori működésük legsürgősebb teendői közé a hallgatók között kényszerárfolyammal jegyzett tankönyv kiadását sorolják : ő előbb a mindig alapos készültséget mutató előadásainak sorozataival, a tudományt előbbrevivő résziettanulmá- nyaival bizonyította be, hogy hivatott a kánonjogtörténet megírására. Éppen ezért érdeklődéssel vettük kezünkbe a kánoni jogintézményeket Gratianusig terjedő korszakig testes kötetben földolgozó művét, amely Zeigernek nem sokkal előbb megjelent szerény igényű vázlatát (Historia Iuris Canonici, vol. 1. De historia fontium et scientiae iuris canonici, vol. II. De historia institutorum canonicorum, Romae 1939, 132 1. Romae 1940, 133. 1.) messze felülmúlja. Kurtscheid feladata részben könnyű, részben nehéz, részben hálás, részben hálátlan. Könnyű, ha a jogtörténeti részletkutatásnak csak az utolsó száz év sok eredményét hozó vizsgálódásaira gondolunk és nehéz, ha ennek az óriási anyagnak rendszerbefoglalását jelentő munkát tartjuk szem előtt. Hálás, mert érezhető hiányt pótolna : míg ugyanis a kánonjogdogmatikának több újabb rendszerét bírjuk, hiányzik ezzel egyenértékű újabb kánonjogtörténeti összefoglalás; e hiány annál érezhetőbb, mert a világi jogtörténet ilyennel több
