Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Senkár Lajos: A megszentelő kegyelem ontológiai mibenléte
44 SENKÁR LAJOS Kétségtelennek látszik, hogy a Kinyilatkoztatás és a teológia nyomain kutatva a természetfelettiségnek nem lehet más az alapkategóriája, mint az a valóság és fogalom, amit kegyelemnek szoktunk nevezni. Részben azért, mert ez a legegyetemesebb fogalmunk a természetfelettiség világából, részben pedig azért, mert a kegyelem tartalmazza és formálja ki a természetfelettiség összes ajándékait. Hiszen a kegyelem a megiga- zultságnak egyetlen formai oka, mely — az összes teológiai források tanúsága szerint — a természetfelettiség egész tényét és energiáit gyöker- szerűen a maga ontológiai mivoltába sűrítve hordozza. A természetfelettiség metafizikája ill. teológiája tehát karakterizálja, helyesebben demonstrálja a kegyelem metafizikáját, nevezetesen ontológiai mibenlétét : alapvető transzcendens és vonatkozási mivoltát. A természetfelettiség ugyanis kétségtelenül átfogó és alapvonatkozást jelent, mert új létrendet hirdet, mely az oksági vonatkozások hálózatában a következő képet mutatja : Létrehozója Isten a maga általános és sajátos szentelő tevékenységével ; közvetlenül, mintegy újrateremve. Távolabbi cél-oka a «megistenülés» (êeimaig). Ez a cél, mely mint cél-ok átjárja a természetfelettiség egész folyamatát, s mint oksági valós vonatkozás is (kategóriái) az egész létrend átfogó törekvésében (tendentia transcendentalis) gyökérzik. A legszínesebb s így a legközel- fekvőbb értelmet jelenti a forma-tartalmi. A «Vergöttlichung» (M. Schee- ben) jelenti egyúttal a természetfelettiség tartalmát is, mely elsősorban az «istengyermekség»-ben az isteni természetben való részesedéssel adódik. Ez annyit jelent, hogy Isten nemcsak valami «ajándékot» ad (ez egyszerű minőség-kategóriával is jellemezhető volna), hanem az isteni természet közlésével önmagát adja közvetlenül. Eme természet-ajándékozás folytán alakul ki a lélekben a természetfeletti istenképmás,1 mellyel a lélek arra «képesül», hogy léttartalmilag, egyelőre burkoltan (status viae) utánozza Isten szentháromságos életét a maga közvetlenségében. A «ké- piség» a természeti rendben ontologiailag nem más, mint a «minta» és «mintázott» valós vonatkozási léte, amelynek vonatkozási alapja a mint a és mintázott hasonlósága, mint abszolút járulék.1 2 A természetfeletti létrendben azonban ez a «képiség» éppen olyan átfogó jellegű vonatkozás lesz, mint maga a közölt isteni természettartalom, melyre támaszkodik. Az isteni természetközlés,3 mely hasonlósági alapon istenképiséget, végső gyökerében istengyermekséget jelent, végeredményben újraszüle- tés :4 regeneratio, transformatio, második, új isteni formáraalkotás.5 1 Róm. 8, 29; Jn. I. 3, 1—3; Cf. «In similitudinem». — Gen. 1, 26; Cf. még a szerző : Az istenképiség teológiája c. művét. 2 A szerző : Az istenképiség teológiája, 31. lap. 3 Pet. II. 1, 4. 4 Jn. 3, 3 ; 8, 47 ; Jn. I. 4, 6 ; cf. Errores damn. Bail 42. Denz. 1042. 6 xaivri y.TÎoiç ; translatio seu elevatio in formam alteram meliorem et altiorem divinam. — Cf. M. Scheeben : Handbuch. §. 170. n. 891.
